Változások a tőrválogatottak edzői posztján

A férfi és a női tőrválogatottat is új szakember irányítja a következő évtől a Magyar Vívószövetség (MVSZ) elnökségének döntése nyomán.Az MVSZ elnökségének kedd esti ülésén az egyik fő napirendi pont volt a két csapat irányításának kérdése, miután a férfiaknál Érsek Zsolt vezetőedző már a júniusi Európa-bajnokság után elköszönt, a nőket vezető Marco Goncalves pedig jelezte, hogy januártól klubjában, a Budapest Honvédban szeretne dolgozni.

    
A szövetség honlapja szerint a férfiak esetében az elnökség egyetértett abban, hogy a csapattól nem reális elvárás az olimpiai kvalifikáció, arra csak egyéniben van esély, elsősorban Dósa Dániel révén. Így a testület az ő egyik trénerét, Szirmai Benedeket bízta meg a feladattal. Szirmai eddig a junior válogatottat irányította, ez a posztja sem szűnik meg, így egy kézbe kerül a felnőttek és a juniorok vezetése.
   

A nők olimpiai kvalifikációját az MVSZ nagyon nehéznek tartja, de nem elérhetetlennek. A szakágban már januárban fontos versenyeket rendeznek, így a posztra nem ír ki a pályázatot a szövetség, hanem az elnökség felkérte a szakmai bizottságot, hogy péntek délig tegyen javaslatot arra, ki vagy kik vezessék a szakágat. A nevekről még aznap tárgyal majd az elnökség.
    

Párbajtőrben és kardban nem lesz változás az új évtől.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com