Változott a versenynaptár, augusztusban lesz a magyar futam

A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre való tekintettel megváltoztatták a túraautó-világkupa (WTCR) 2021-es idényének versenynaptárát, melyben így augusztusi dátummal kapott helyet a Hungaroringen sorra kerülő magyarországi forduló.A versenysorozat hivatalos honlapján megjelent pénteki közlemény szerint május közepéről június elejére halasztották a szezon rajtját, mely így Németországban, a legendás Nürburgringen lesz. A közlemény szerint a változtatásokat már a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa is jóváhagyta.

    
A magyarországi versenyhétvégéről azt írták, az eredetileg tervezett májusi időpontról augusztus 21-22-re helyezik át, egyeztetve a magyar kormánnyal, és remélve, hogy a nyár végén a lehető legtöbb magyar néző jelen lehet majd a Hungaroringen. A pandémia miatt a WTCR mezőnye az idén Szlovákiába nem látogat el, helyette Olaszországba utazik, a tervezett három ázsiai helyszínre pedig egy héttel később érkezik meg.
    

A túraautó-vk tavalyi szezonjában négy magyar volt a mezőnyben, a 2019-es vk-győztes Michelisz Norbert (Hyundai), valamint Tassi Attila (Honda) és a Zengő Motorsport két versenyzője, Boldizs Bence (Cupra), illetve Kismarty-Lechner Gábor (Cupra). Azt már bejelentették, hogy Tassi a mostani idényben is a Honda versenyzőjeként indul a vk-sorozatban.


    A WTCR 2021-es módosított versenynaptára:
    ----------------------------------------
június 3-5., Németország, Nürburgring
június 26-27., Portugália, Vila Real
július 10-11., Spanyolország, Aragón
július 31.-augusztus 1., Olaszország, Adria
augusztus 21-22., MAGYARORSZÁG, HUNGARORING
október 16-17., Koreai Köztársaság, Indzse Speedium
november 6-7., Kína, a helyszín még egyeztetés alatt
november 19-21., Makaó, Guia


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com