Van remény az oroszokkal szembeni szankciók feloldására

Márciusban megindulhat az a folyamat, amelynek végén a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) megszünteti az orosz szövetség felfüggesztését.A WA jelenleg is zajló online kongresszusán a tagok a korábbinál lényegesen pozitívabban állnak az orosz szövetséghez (VFLA), ami a szervezet napokban rendezett tisztújításnak köszönhető. Rune Andersen, az orosz szövetség működését vizsgáló bizottság vezetője videotelefonon keresztül tárgyalt röviden Peter Ivanovval, a VFLA új elnökével, és a megbeszélést nyitottnak és konstruktívnak nevezte.

    
"Amennyiben Ivanov elkötelezett lesz és a szükséges erőforrásokat a terv mögé állítja, illetve sikerül elnyernie a szövetségen belül a támogatást hozzá Moszkvában és a többi régióban, akkor a bizottságunk és a nemzetközi szakemberek készek minden segítséget megadni számára, hogy elérhesse a felfüggesztés megszüntetését és az orosz atléták visszatérését a nemzetközi viadalokra" - nyilatkozta Andersen.
    

A nemzetközi szövetség szeptemberben határozott meg új menetrendet az orosz szövetség számára a felfüggesztés visszavonásának érdekében. A legfontosabb határidő március elseje, addig kell az oroszoknak részletes tervvel előállniuk az elvárt intézkedések és változások bevezetésére. Az orosz szövetség mostanra egyértelműen lépéskényszerbe került, mivel a WA szeptemberben már a végleges kizárását mérlegelte, és bár ezt végül nem tette meg, jelen állás szerint az orosz atléták már semleges színekben sem indulhatnak nemzetközi viadalokon. A márciusi határidőt a WA biztosan nem halasztja tovább, amennyiben a VFLA nem teszi meg addig a szükséges lépéseket és nem fizeti a meghatározott eljárási díjat, a kizárás sorsára jut.
    

Az Orosz Atlétikai Szövetséget öt éve függesztette fel a nemzetközi szövetség az országban felderített rendszerszintű doppingolás és egyéb kihágások miatt. Az orosz atléták a riói olimpián már nem vehettek részt, és azt követően is csak semleges színekben indulhattak nemzetközi versenyeken. Ehhez minden sportolónak kérvényt kellett benyújtania a nemzetközi szövetséghez és azt külön bírálta el egy arra kijelölt testület. A WA tanácsa viszont a külön indulási engedélyek kiadását szeptemberben felfüggesztette, mivel Oroszországban nem történt előrelépés a szövetség büntetését eredményező állapotok megváltoztatására.
    

Rune Andersen most azt is elmondta, hogy a versenyengedélyek eddigi kiadásának rendszerét akár már a március előtt visszaállíthatják, ha az Ivanov vezette szövetség eredményeket tud majd felmutatni.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

A sport fontos része az életünknek, hiszen nagyon pozitív hatással van az egészségre, valamint arra, hogy minél tovább meg tudjuk őrizni az aktivitásunkat. Szerencsére ezt már egyre többen felismerik, azonban nem mindig könnyű tartani a rendszerességet, illetve a megfelelő intenzitás megtalálása is

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

http://ujhazak.com