Varga Csaba egy hét múlva indulhat a csúcstámadásra

Legkorábban egy hét múlva indulhat a Mount Everest csúcstámadására Varga Csaba erdélyi magyar hegymászó, aki "tisztán", pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül akarja meghódítani a világ legmagasabb csúcsát - közölte a Kalifa Alpin Csapat csütörtökön az MTI-vel.Tájékoztatásuk szerint Varga Csaba két nap pihenés után kedden indult el a harmadik akklimatizációs körre és 8 ezer méterig jutott a 8849 méter magas hegyen. A hegymászó csütörtökön érkezett vissza az alaptáborba.

    
Az összegzés felidézi, hogy a Kalifa Alpin Csapat hegymászója május 8-án fejezte be a második akklimatizációs kört, akkor két éjszakát töltött el 6400 méteren és szintén két éjszakát 7150 méteren, emellett 7500 méterig jutott fel. "A második körben 8000 méterig akartam feljutni, az úgynevezett Déli-nyeregig és habár jól sikerült az akklimatizációm, maradt bennem hiányérzet. Úgy döntöttem, felmegyek a Déli-nyeregre, még mielőtt jönne a viharos idő, ami az előrejelzések szerint május 13-tól hosszú napokra elviszi a mászás lehetőségét" - idézi a közlemény Varga Csabát.
    

Az erdélyi magyar hegymászó így kedden újra elindult felfelé és még aznap elérte a 6400 méteren kiépített 2-es tábort, majd éjszakai indulással szerdán megmászta a Lhoce-jégfalat és felért a Déli-nyeregbe, amely 7950-8000 méteren van. Onnan visszatért a 2-es táborba, ahol még egy akklimatizációs éjszakát eltöltött, majd visszatért az alaptáborba.
    

"Úgy érzem, az akklimatizációm így már teljes és mindent megtettem azért, hogy valós eséllyel vágjak neki a csúcstámadásnak" - mondta Varga Csaba, akit a Déli-nyeregben már rendkívül erős szél fogadott. Sarhan Omar, a Kalifa Alpin Csapat vezetője szerint Varga Csaba eddig
 fantasztikus teljesítményt nyújtott, a jelenleg szintén a Mount Everest "tiszta" megmászásával próbálkozó két neves hegymászó, Kilian Jornet és David Göttler tempójával haladt a 8 ezer méteren lévő Déli-nyeregig, ráadásul mászótárs nélkül csinálta végig ezt az akklimatizációs kört is.
    

"Ez a magasság már a halálzóna kapuja, innen még 849 vertikális méteren keresztül vezet az út a cél felé, amelynek minden centiméteréért meg kell küzdeni, hiszen a levegő oxigéntartalma itt már 70 százalékkal kevesebb, mint tengerszinten" - fogalmazott a csapatvezető. Varga Csaba legkorábban egy hét múlva indulhat a csúcstámadásra, addig ugyanis kedvezőtlen lesz időjárás.
    

A Kalifa "Tisztán" Magyar Everest Expedíció 2021 célja, hogy Varga Csaba első magyarként, teljesítményfokozók (teljesítménynövelő szerek és pótlólagos oxigén) nélkül, "tisztán" mássza meg a 8849 méter magas Mount Everestet. Emellett az alpinista önállóan, magashegyi teherhordók segítsége nélkül mozog a hegyen, a felszereléseit is saját erőből juttatja fel a magaslati táborokba.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com