Varga Csaba hamarosan elindul a csúcsra

Varga Csaba erdélyi magyar hegymászó hamarosan elindul, hogy megmássza a 8167 méter magas Dhaulagiri csúcsát - közölte csütörtökön a Kalifa Alpin Csapat kommunikációs menedzsere, Bíró Dániel az MTI-vel.Az összegzés felidézi, hogy az alpinista kedden indult el az alaptáborból és már aznap elérte az 1-es, egy napra rá pedig a 6526 méteren kiépített 2-es tábort. Néhány órával ezelőtt már 7250 méteres magasságból, a 3-as táborból jelentkezett be műholdas telefonon, néhány óra múlva a tervek szerint elindul a csúcs felé.

    
A közlés szerint Varga Csaba eddig mostoha körülmények között mászott, az első napot hóviharban tette meg és a második nap végére is elromlott az idő. Az első csúcsmászás nyomait teljesen befedték az elmúlt napok havazásai, így az extrém mennyiségű hóban ezúttal is minden méterért meg kellett küzdenie. Varga Csaba számára a Dhaulagiri legnehezebb szakasza következik, a 8000 méteres magasság fölött húzódó hosszú, kitett, tűéles csúcsgerinc, amelyen csak szélcsendes időben van esélye a mászónak keresztüljutni.
    

Varga Csaba célja, hogy pótlólagos oxigén és serpák segítsége nélkül, Erőss Zsolt után második magyarként mássza meg a legnehezebb nyolcezresek között számon tartott Dhaulagirit. Ha sikerrel jár, ez lesz az 5., egyben idén a 2. megmászott nyolcezrese, hiszen július 19-én, szintén mostoha körülmények között felért a 8080 méteres Hidden Peak csúcsára.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com