Várhatóan Michael Smith is indul majd

Várhatóan a magyar szurkolók is láthatják tábla elé állni az angol Michael Smith-t, a szervezők közlése szerint ugyanis a friss világbajnok nagy valószínűséggel részt vesz majd az őszi Hungarian Darts Trophyn.A világ legjelentősebb szervezete, a PDC korábban bejelentette: a legjobb dartsosok ismét ellátogatnak Budapestre, a European Tour versenyére. A III. Hungarian Darts Trophyt szeptember 22-24-én rendezik meg a BOK Csarnokban, és a pro tour ranglista legjobb 16 játékosa várhatóan részt vesz a viadalon. Az esemény a magyar darts játékosoknak is kitűnő lehetőség a bizonyításra, négy hazai dartsos ugyanis elindulhat a világelitben. Az csak később dől el, hogy kik kapnak lehetőséget.
    

Tavalyelőtt a walesi Gerwyn Price, tavaly az angol Joe Cullen szerezte meg a győzelmet, miután soha nem látott csillaghullást hozott a verseny második napja. Többek között Michael van Gerwen, Peter Wright, Rob Cross és Raymond van Barneveld is kiesett. A meglepetéssorozatot a zárónapon Michael Smith és Dirk van Duijvenbode búcsúja tette teljessé.
    

A tavalyi Hungarian Darts Trophyt három nap alatt összesen 14 ezen szurkolták végig a helyszínen, és a szervezők hasonló érdeklődésre számítanak az idei viadalra is, amelyre már zajlik a jegyértékesítés.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com