Véget ért Nairo Quintana idénye

Súlyos térdsérülés miatt véget ért az idény Nairo Quintana kolumbiai országúti kerékpáros számára.A 30 éves sportoló a közösségi oldalán jelentette be, hogy az alapos orvosi vizsgálatok szerint eltörött a térdkalácsa a bal lábában, ezért műtét vár rá. A törés több komoly balesetre vezethető vissza. Quintanát előbb júliusban Kolumbiában elütötte egy autó edzés közben, majd néhány hét pihenő után augusztusban, már Európában versenyzett, ahol az augusztusi Critérium du Dauphinét térdfájdalmai miatt feladta. Mindezek ellenére a Tour de France-on rajthoz állt, ám azon sem volt szerencséje, több versenybalesetbe is belekeveredett. A legkomolyabb bukását a 13. szakaszon szenvedte el, ám ezek után sem adta fel a versenyt és végül az összetett 17. helyén zárva megérkezett Párizsba, azóta viszont nem indult egyetlen viadalon sem.

    
A Giro d'Italia és a Vuelta a Espana korábbi győztese az idei Touron kellemetlen ügybe keveredett, a marseille-i hatóságok ugyanis doppinggyanú miatt átkutatták több csapattársa, valamint az ő szállodai szobáját. Csapatának orvosát és fizioterapeutáját a viadal zárása után egy nappal őrizetbe vették, majd vádemelés nélkül szabadon engedték őket.
    

"Soha nem doppingoltam, és nem találtak nálam tiltott anyagokat" - szögezte le Quintana később.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

A sport fontos része az életünknek, hiszen nagyon pozitív hatással van az egészségre, valamint arra, hogy minél tovább meg tudjuk őrizni az aktivitásunkat. Szerencsére ezt már egyre többen felismerik, azonban nem mindig könnyű tartani a rendszerességet, illetve a megfelelő intenzitás megtalálása is

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

http://ujhazak.com