Végső búcsút vettek Rakaczki Bencétől

Több százan vettek végső búcsút Rakaczki Bencétől, a Diósgyőri VTK január 16-án, 20 évesen elhunyt kapusától szombaton Miskolcon, a szirmai temetőben.

Rakaczki Bencétől görög katolikus szertartás szerint búcsúztak és a rendkívüli téli hideg, illetve a hóesés közepette is nagy tömeg állt a fiatal kapus ravatalánál. A temetésen a családtagok mellett a DVTK vezetése, valamint a csapattársak is jelen voltak csakúgy, mint Miskolc város vezetői, szurkolók, barátok, sporttársak és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) képviselői. A fiatal sportoló temetése miatt sűrítve közlekedtek a szirmai városrészbe az autóbuszok, az MVK Zrt. felajánlásának köszönhetően a Pesti úti üzletközpont és a Bogáncs utca között ingyenes, gyászszalaggal ékesített különjáratok közlekedtek Rakaczki Bence mezszámára emlékezve 13-as számmal.

gyertyaA temetés idején a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitányság rendőrei Hejőcsaba és Szirma városrészben a torlódások csökkentése érdekében irányították a forgalmat, a Magyar Vöröskereszt munkatársai pedig a temető bejáratánál kiemelt szolgálatot láttak el. A szurkolók a diósgyőri futballklub színeit jelképező piros-fehér sállal a nyakukban búcsúztak kapusuktól egy-egy szál virággal. Fuhrmann Géza, a DVTK utánpótlás szervezési igazgatója búcsúbeszédében azt mondta, Rakacki Bence példa volt és példa lehet mindenki számára. Tehetséges sportolóként nemcsak a pályán, de a kórházi ágyon is küzdenie kellett, de mindezt hittel, reménnyel és jókedvvel tette. Ízig-vérig sportoló volt, igazi kapus, aki a betegsége alatt is a visszatérésen gondolkodott. "Ünnepelt sportolója volt Miskolcnak" - tette hozzá.

A Diósgyőri VTK kapusa hosszan tartó betegség után január 16-án hunyt el. 2012-ben, 18 évesen került be a DVTK felnőtt keretébe, és akkor az utolsó négy tavaszi bajnoki mérkőzésen védte a csapat kapuját. A bajnokság után jelezte, hogy gyengének érzi magát és izomfájdalmai vannak, az orvosi vizsgálat pedig leukémiát állapított meg nála. Rakaczki Bence azt kérte a szurkolóktól, hogy ugyanúgy drukkoljanak a gyógyulásáért, mint ahogyan a meccseken tették.
forrás:MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com