Veréb és Sastin egy meccsre a kvótától

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: A szabadfogású Veréb István (86 kg) és a nők 63 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Sastin Marianna is bejutott az elődöntőbe a Nagybecskereken zajló birkózó európai kvalifikációs torna szombati versenynapján, így mindketten egymérkőzésnyire vannak az olimpiai kvótától.birkózásA világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Veréb István a szlovák Rene Matejovval selejtezett, és sima győzelemmel jutott a nyolcaddöntőbe. A mérkőzésen az első perctől a magyar versenyző akarata érvényesült, aki jól koncentrált, s akciódúsan birkózott, így a félidőben már 3-0-ra vezetett. A pihenő után két perc alatt szép mögé kerüléssel és egy csípődobással 11-0-ra növelte előnyét, ami technikai tust jelentett.

A nyolc között az olasz Aron Caneva várt rá, aki tulajdonképpen semmilyen ellenállást nem tanúsított a mérkőzés során. Veréb már az első másodpercekben mögé ment, majd a következő egy percben még négyszer megismételte ezt, így 10-0-ás technikai tussal győzött.

A világbajnok Sastin Marianna egyből a nyolc között kezdett, méghozzá a 35 éves lengyel Monika Michalik ellen, akivel nem túl látványos, ám óriási küzdelmet vívott. Az összecsapás hat perce során végig keményen harcoltak mindketten állásból, akciót viszont egyikük sem tudott csinálni. A meccset ugyanakkor a magyar klasszis irányította, lengyel riválisa passzívabb volt, amiért kétszer is intették, ezzel Sastin végül 2-1-re nyert, s bejutott a legjobb négy közé.

Az elődöntőben a riói kvóta lesz a tét Veréb és Sastin számára is. Előbbi a lengyel Radoslaw Marcinkiewicz, utóbbi pedig a fehérorosz Marja Mamasuk ellen lép szőnyegre. Nagyon közel volt az elődöntőhöz az 58 kilogrammban szereplő Barka Emese is, miután a nyolcaddöntőben tussal legyőzte az olasz Carola Ranierót, majd a negyeddöntőben simán vezetett az ukrán Okszana Herhel ellen.

Ez utóbbi mérkőzés egészen elképesztő izgalmakat és hihetetlen fordulatokat tartogatott. A vb- és Eb-harmadik Barka öt percen keresztül remekül, s egy szép mögé kerüléssel, majd egy látványos lecsavarással 6-2-re vezetett. Ez utóbbi akció komoly vitát váltott ki, ugyanis Herhel látszólag egyértelmű tusban volt, ám a háromból csak két bíró látta így, ami nem volt elég ahhoz, hogy véget érjen a meccs.

A tusgyőzelem így elmaradt, ám úgy tűnt, ennek ellenére is simán hozza a találkozót Barka, aki azonban 50 másodperccel a vége előtt nem figyelt, ellenfele kétkaros szaltóval eldobta, majd tussolta. "Hihetetlenül bosszantó, ez már egy nyert meccs volt, mondtuk neki, hogy mire figyeljen, mégis el tudta dobni az ukrán - mondta az MTI-nek rendkívül feszülten Gulyás István szövetségi kapitány. - Az persze igaz, hogy Emese egyértelműen tussolta, azt meg kellett volna adni."

A nap másik két magyarja közül a szabadfogásúak 74 kilós kategóriájában szereplő Gulyás Zsombor a nyolcaddöntőben technikai tussal kikapott a német Martin Obsttól, míg a kötöttfogású Szabó László (75 kg) a selejtezőben aratott győzelmét követően tussal szenvedett vereséget a szerb Erik Nemestől.

A nagybecskereki versenyen - melyen minden kategóriában az első kettő jut riói kvótához - pénteken Lőrincz Tamás (kötöttfogás, 66 kg) győzött és kvalifikációt szerzett a játékokra.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com