Vihar várható a csütörtöki rajtra

Vihar várható az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj csütörtöki indulására, a rendezőség délután dönt arról, hogy elhalasztják-e a reggel 9 órás rajtot - mondta a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára a verseny szerdai,  balatonfüredi sajtótájékoztatóján.Holczhauser András jelezte: a rendezőség szerda délután az időjárási körülményeket mérlegelve közleményben tájékoztat majd a rajtról. A főtitkár közölte: a tervezett rajt idén is csütörtökön 9 órakor lesz a balatonfüredi móló elől, ahonnan az indulóknak 48 óra alatt kell teljesíteniük a tó körüli 155 kilométeres távot. Az idei Kékszalagra körülbelül 600 nevezést várnak - tette hozzá.
   

Hári Lenke (Fidesz-KDNP), Balatonfüred alpolgármestere hangsúlyozta: a Kékszalag a vitorlázás, a sport, a Balaton és Balatonfüred ünnepe, a verseny neve mára már összeforrt a tóparti várossal. Zolnai György, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója felidézte: húsz éve kezdték el támogatni a vitorlássportot, és már öt éve névadó szponzorai a Kékszalagnak.
    

Rózsai Rezső, a KPMG vezérigazgatója azt kérte a versenyzőktől, hogy a várhatóan erősebb szélben kiemelten figyeljenek egymásra, és nevezzék a cég által alapított fair play-díjra azokat az eseményeket, amelyeket méltónak tartanak az elismerésre. A sajtótájékoztatón Józsa Márton, a rekorder Raiffeisen Fifty-Fifty kormányosa elárulta, hogy júniusban kaptak új árbocokat, de többszöri próba után két héttel a verseny előtt mégis visszatértek a korábbiakhoz. Azonban régóta együtt van a csapat, ismerik már a hajót, ezért bizakodó - tette hozzá.
    

Kalocsai Zsolt, a kétszeres győztes RSM csapatfőnöke azt emelte ki, hogy új árbocot fejlesztettek, és több más újítást is elvégeztek a hajón. "A csapat együtt van, és az eddigi versenyek is jól sikerültek" - nyilatkozta. A Magyar Vitorlás Szövetség, a Magyar Telekommal és a Samsunggal kötött együttműködésben folyamatos élő egyenes adást sugároz a balatonfüredi Nagymólón kialakított stúdióból csütörtök reggel nyolc órai kezdettel, egészen a szombat esti díjkiosztó végéig.
    

Fegyver Csaba, a telekommunikációs cég szenior kommunikációs vezetőjének tájékoztatása szerint a Balatonról - amelynek teljes területét lefedi 5G hálózatuk - öt különböző motorcsónakról streamelik majd az idei Kékszalagot. A versenyt idén is kísérőprogramok színesítik. A múlt szombaton megrendezett Fehér Szalagot - ahol a versenyzőknek a tó keleti medencéjét kellett megkerülni - az RSM katamarán nyerte, vasárnap pedig a Kékpántlikán az utánpótlás korosztály mérte össze tudását.
    

A Balatonfüredi mólón a teljes vitorlásszezonban látható lesz a Balaton múltját bemutató Privát Balaton fotókiállítás, amely a vitorlás szövetség, a Lipták Gábor Könyvtár és Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program összefogásával jött létre. A tárlaton a vitorlázó közösség által összegyűjtött emlékeket lehet majd megtekinteni.
    

Zakariás Fruzsina, az Audi márkaigazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy idén is megrendezik az Audi Speed Challenge versenyt a Kékszalag második napján, amelyen a balatonfüredi móló előtt a leggyorsabb katamaránok mérik össze tudásukat. A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg.
    

A hajósokra a 48 órás szintidő alatt légvonalban 155 kilométeres út vár, a balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a tihanyi szoros érintésével haladnak, és Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre. Tavaly a versenyre nevezett 516 hajóból 456 teljesítette a nagydíjat, amelyet - saját 2014-es rekordját megdöntve - 7 óra 13 perc 21 másodperces idővel a Józsa Márton vezette Raiffeisen Fifty-Fifty nyert meg. A legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas nyerte meg Kékszalagot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com