Virth Balázs: különlegesen nehéz helyzetben vannak az edzők

Tizenhárom úszójával, köztük az olimpiai bajnok Milák Kristóffal jelenleg Thaiföldön készül a szezonra Virth Balázs, aki szerint az edzők különlegesen nehéz helyzetben vannak a jövő évi párizsi olimpiával záruló ciklusban. A szakember az MTI-nek elmondta, 2012 óta az edzők megtanulták kezelni azt a helyzetet, hogy az olimpia előtt egy Európa-bajnokságon is helyt kell állniuk a versenyzőknek, a koronavírus-járvány miatt feltorlódott versenyprogram miatt azonban jövőre februárban egy újabb világbajnokságon is bizonyítaniuk kell. Hozzátette, a dohai vb-t várhatóan nem is lehet majd "elengedni", hiszen idén júliusban a fukuokai világbajnokságról számonként csak az első három staféta szerez indulási jogot Párizsra, a tavaly augusztusi római Európa-bajnokságon aranyérmes 4x200 méteres férfi gyorsváltónak így a papírforma szerint Katarban kell majd kivívnia a kvótát, ami számára nagyon fontos.
   

"Ebben az esetben természetesen az egyénire is fel kell készülni, hiszen ha valaki nincs formában, akkor azt a váltó teljesítménye sínyli meg. És ha már valaki felkészült, akkor érdemes elindulni az egyéni számokban is. Ez több kockázatot is magában hordoz, egy esetleges gyengébb, vagy egy túlságosan jó szereplés is okot adhat kritikákra vagy felesleges jóslásokra" - hangsúlyozta Virth Balázs, aki szerint ugyan még messze van a dohai világbajnokság, de az edzőknek már most komoly fejtörést okoz a felkészülési naptár összeállítása, a pihenők esetleges "beszúrása".
    

Milákkal kapcsolatban a tréner megjegyezte, a római Európa-bajnokságon jó visszajelzéseket kapott a klasszistól, miképpen reagál a nagyobb terhelésre - a pillangókirály gyorson és a váltókban is remekelt -, ugyanakkor a fukuokai világbajnokságon könnyen elképzelhető, hogy csak a helyszínen döntenek arról, a 100 és 200 méter pillangó, valamint a 4x200 méteres gyorsváltó mellett vízbe ugrik-e még valamelyik számban.
    

A háromhetes thaiföldi edzőtáborban jelenleg a fizikai felkészülés áll a középpontban. A hazatérés után a csapat - melyben többek között ott van Kapás Boglárka és Márton Richárd is - március 10. és 12. között a válogatott jelentős részével együtt részt vesz egy egri versenyen, azt követően pedig Tenerifén folytatja a felkészülést.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com