Virtuális bajnokságot indít Michelisz Norbert, fődíj egy valódi versenyzési lehetőség

Virtuális bajnokságot indít Michelisz Norbert, a túraautó-világkupa (WTCR) tavalyi győztese és csapata, a M1RA, a sorozat győztese pedig egy teljes idényre szóló versenyzési lehetőséget kap egy hazai, vagy nemzetközi autós gyorsasági bajnokságban 2021-ben.A M1RA honlapján olvasható pénteki közlemény szerint a Hungaroring E-sport Bajnokság névre keresztelt sorozatban ingyenesen részt vehet bármelyik határon belül vagy kívül élő magyar. Az online szezon öt fordulóból áll, az ezek során legtöbb pontot szerző öt versenyző pedig elméleti és fizikai felmérésen vehet részt a M1RA szervezésében, és közülük a Michelisz vezetésével meghozott szakmai döntés alapján a legfelkészültebb nyeri a fődíjat. A győztes jövőre úgy versenyezhet végig egy teljes idényt, hogy a költségeket a bajnokság támogatói állják.

    
Az online sorozat április 13-án indul és június 21-én ér véget. Minden résztvevő a M1RA versenyautójának virtuális változatát vezetheti. A sorozatban kétszer a Hungaroringen, egyszer-egyszer pedig Monzában, a Nürburgringen, valamint Sepangban mérik össze tudásukat az indulók. "Tudom, hogy ma is sokan gyakorolnak otthon a számítógépen és álmodoznak, hogy egyszer talán kapnak egy lehetőséget, ezért most én szeretnék esélyt adni valakinek" - mondta Michelisz, aki maga is szimulátoros versenyzéssel kezdte a pályafutását. "Az e-sport kiváló terep, hogy megtaláljuk a tehetségeket, én pedig arra biztatok mindenkit, hogy tegyen próbát, mert az álmok valóra válhatnak".


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com