Visszatér régi címeréhez a Honvéd

 Régi-új címerrel kezdi meg a 2020/21-es szezont a Budapest Honvéd labdarúgócsapata."A Honvéd 1991-től már használta ennek a címernek az eredeti változatát: a pajzs formájú címer a klub egyik tradicionális jelképe, és utal a Magyar Honvédséggel meglévő partneri viszonyra" - olvasható a klub hétfői közleményében, amelyből az is kiderült, hogy a címer újragondolt változata a törzsszurkolók munkáját dicséri. "A Kispest felirat nemcsak a csapat otthonát, Budapest XIX. kerületét jeleníti meg, hanem egyben a klub beceneve is, ahogy szurkolói sokszor hivatkoznak rá. Színvilága hangsúlyozza a egyesület piros-fekete színeit, a két arany oroszlán a kerület címeréből került be, az 1909-es évszám pedig a klub alapításának évét jelöli".

    
A klub azzal indokolta a változtatást, hogy a tavalyi tulajdonosváltás óta több fórumon is jelezték a szurkolók az igényüket a címerváltásra. A vezetők azután döntöttek a váltás mellett, hogy egyeztettek a Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület (KLTE) vezetőivel, a szurkolói csoportok képviselőivel, a törzsszurkolókkal, és kikérték a csapat szimpatizánsainak véleményét egy online szavazás formájában. Utóbbiban a több mint tízezer szavazó 62 százaléka támogatta a címerváltást.
    

Az új idényben kupagyőztesként az Európa-liga selejtezőjében induló Budapest Honvéd a klub alapításának 111. évfordulóján jelentette be a címerváltoztatást.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

A sport fontos része az életünknek, hiszen nagyon pozitív hatással van az egészségre, valamint arra, hogy minél tovább meg tudjuk őrizni az aktivitásunkat. Szerencsére ezt már egyre többen felismerik, azonban nem mindig könnyű tartani a rendszerességet, illetve a megfelelő intenzitás megtalálása is

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

http://ujhazak.com