Visszavonult az élsporttól a tavaly az év női evezősének választott Polivka Dóra

A 26 éves Polivka Dóra tavaly még az év női evezőse volt Magyarországon, a jövőben azonban már nem élsportolóként, hanem edzőként tevékenykedik a sportágban.Az MTI-nek elmondta: hónapok óta folyamatos és nem javuló deréksérülése miatt döntött úgy, hogy élversenyzői pályafutását befejezettnek tekinti. "Három évvel ezelőtt már jelentkezett ez a sérülésem, a porckorongommal bajlódtam, de állandó gyógytornával és az edzésekkel kordában lehetett tartani, bár folyamatosan kellett figyelnem rá. Tavaly az Európa-bajnokság után elkaptam a koronavírust, és a kéthetes betegség további hathetes kihagyást jelentett az edzésmunkából. Az év eleji, törökországi edzőtáborban, nem sokkal azt követően, hogy újrakezdtük a terhelést, ismét előjött a derékfájdalom, ami pihenéstől és kezelésektől sem jött rendbe" - mondta Polivka. Felidézte: úgy teltek az edzőtábor napjai, hogy vízre sem tudott szállni, miközben lement a válogató és kialakultak az egységek.
    

"Évek óta az olimpiai részvételre készültem, és nagyon rosszul viseltem, hogy úgy esek el ettől, hogy el sem tudok indulni a pótkvalifikációs versenyeken. Ráadásul nemcsak az edzésmunka során jelentkezett a fájdalom, hanem a mai napig a mindennapi életben is elkísér" - közölte. Kifejtette: a csalódás feldolgozását követően élsportolóként kitűzte ugyan maga elé a következő célt, de miután a júliusi országos bajnokságon sem tudott elindulni, jövőjét illetően döntő elhatározásra jutott.
    

"Sportágunkhoz, amit tizenöt éve űzök, kemény felkészülés kell, a nemzetközi szint eléréséhez pedig következetesen kemény munka. A törökországi időszak azonban ráébresztett arra, hogy az élspottal már a saját egészségemet veszélyeztetem, és a velem egy egységben lévő csapattársak munkáját is tönkreteszem, ha én kiesek. Ezt a kockázatot pedig már nem éri meg bevállalni" - nyilatkozta. Hozzátette: környezetmérnöként van ugyan civil végzettsége, de erős késztetést érzett arra, hogy ne szakadjon el az evezéstől. Miután környezetében is biztatták, hogy lenne érzéke az edzői feladatokhoz, elvégezte a Testnevelési Egyetemet.
    

Hangsúlyozta: szerinte az életben nincsenek véletlenek, pont azon a nyáron államvizsgázott, amikor tudatosult benne, hogy az ob-n sem lehet ott. Így élt a lehetőséggel, és klubjánál, az MTK-nál vállalt edzői munkát: jelenleg tucatnyi 15-17 éves lány munkáját irányítja. "Érdekel a másik szakmám is, de ha már topszinten nem sportolhatok, akkor megpróbálom azt a fajta munkát, amibe ahhoz hasonlóan a szívemet, lelkemet bele tudom tenni. Sokat kaptam az evezéstől, most szeretnék valamit visszaadni. Elfogadtam, hogy az olimpiai részvétel kimaradt az életemből, azon túl viszont nincs hiányérzetem a pályafutásomat illetően. Ráadásul azt szokták mondani, hogy a csúcson kell abbahagyni, és így visszatekintve nekem tényleg a tavalyi évem sikerült a legjobban" - mondta.
    

Polivka 2017-től Krémer Eszterrel alkotott sikeres, a szakemberek által a felnőttek között is sokra hivatott kettes egységet. Az U23-as Európa-bajnoki bronzérmük után az egyetemi világversenyeken nyertek világbajnokságot és Eb-t, felnőtt vb-n pedig kétszer képviselték a magyar színeket. Ebben az időszakban a magyar női szakágat illetően az övék volt az a hajó, amely a leginkább felvette a versenyt a nemzetközi mezőnnyel. Polivka reményei szerint hazai viadalokon azért még be tud majd ülni a hajóba, és így tanítványait versenykörülmények között is segíteni tudja.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com