Vívó Eb - Hatodik a férfi kardválogatott

A hatodik helyen végzett a magyar férfi kardcsapat a strasbourgi vívó Európa-bajnokságon.

A Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Szatmári András, Decsi Tamás összetételű válogatott a spanyolok magabiztos legyőzésével került a legjobb nyolc közé, ahol kiélezett csatában kikapott a németektől. A folytatásban - az 5-8. helyért - előbb nyert a franciák ellen, majd vereséget szenvedett a románoktól.

vivas_vivo_vb_2011A franciák elleni mérkőzés nem kezdődött jól, Szatmári és Decsi is kikapott, 4-10-es állásról azonban a harmadikként pástra lépő Szilágyi a Lambert elleni 11-2-es győzelmével 15-12-re módosította az eredményt. A későbbiekben Decsi kétszer győzött, Szatmári pedig egy döntetlen mellett egyszer nyert asszót, így belefért az is, hogy Szilágyi a második és harmadik párharcában alulmaradt.

A románokkal szemben két győztes asszó után következett egy komolyabb vereség. Az ellenfél az első kör végére kéttusos vezetésre tett szert, innentől pedig már kézben tartotta a mérkőzést. A négy döntetlen, s közte a két magyar vereség azt eredményezte, hogy a románok összességében héttalálatnyival bizonyultak jobbnak.
Eredmények:
a 16 között:
Magyarország-Spanyolország 45-34
negyeddöntő:
Oroszország-Ukrajna 45-34
Fehéroroszország-Románia 45-41
Németország-Magyarország 45-43
Olaszország-Franciaország 45-43
az 5-8. helyért:
Magyarország-Franciaország 45-38
az 5. helyért:
Románia-Magyarország 45-38
forrás:MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com