Vívó Eb - Szász Emese ötödik

Az ötödik helyen végzett a párbajtőröző Szász Emese a strasbourgi vívó Európa-bajnokság második napján.

vívásA világranglista-vezető Szász, aki a csoportkör után közvetlenül a legjobb 32 közé jutott, első főtáblás asszójában erős ellenféllel, Irina Embrichhel találkozott. Az észt egyéniben világbajnoki ezüst- és bronzéremmel is rendelkezik, akárcsak Szász, akinek azonban a bronzból eggyel több, szám szerint kettő van.

A magyar párbajtőröző 6-7 után döntötte el a mérkőzést, akkor sorozatban négy tust adott, ezzel komoly előnybe került, s bár ellenfele szívósan küzdött, 14-12 után még egészen közel zárkózott, az utolsó tust Szászt adta.

A következő asszóban az a Lauren Rembi volt az ellenfele, aki a riói világkupaversenyen, május közepén aranyérmet nyert úgy, hogy a döntőben éppen Szászt győzte le.

Most ugyanez nem sikerült neki, a tavalyi Eb-n bronzérmes magyar vívó - a hazai szövetség beszámolója szerint - adott egy tust, majd az első két harmad gyorsan véget ért passzivitás miatt, a zárószakasz így 1-0-ról indult. Az utolsó fél percig két tusnál nem volt nagyobb a különbség, akkor viszont a hátrányban lévő franciának támadnia kellett, sorban kapta a találatokat, a végére pedig hattusos különbség alakult ki.

Az éremért Szásznak Bianca Del Carrettót kellett volna legyőznie, de ez ezúttal nem sikerült. Az olasz az első szakaszban pontosabb volt, három találatnyira elhúzott, a folytatásban pedig a magyar vívó csak tartani tudta a lépést, közelebb férkőzni nem tudott, 7-10 után pedig - ahogy az ilyenkor, a hajrában gyakorta lenni szokott - még nőtt is a különbség.

Antal Edina a finn Terhi Lumme legyőzése után kikapott a német Monika Sozanskától, Révész pedig azután, hogy túljutott a svéd Emma Samuelssonon, vereséget szenvedett az olasz Rossella Fiamingótól.
Antal 28., Révész 30., Tóth Hajnalka pedig 53. lett.
Eredmények (a verseny honlapjáról):
a 64 között:
Antal Edina-Terhi Lumme (finn) 13-8
Révész Julianna-Emma Samuelsson (svéd) 15-11
Francesca Quondamcarlo (olasz)-Tóth Hajnalka 12-10
a 32 között:
Szász Emese-Irina Embrich (észt) 15-13
Monika Sozanska (német)-Antal 15-9
Rosella Fiamingo (olasz)-Révész 15-7
a 16 között:
Szász-Lauren Rembi (francia) 10-4
negyeddöntő:
Joséphine Jacques André Coquin (francia)-Jana Zvereva (orosz) 15-11
Bianca Del Carretto (olasz)-Szász 15-9
Simona Gherman (román)-Jana Semjakina (ukrán) 15-14
Marie Florence Candassamy (francia)-Ljubov Sutova (orosz) 15-11

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com