Vívó-vb - Két egytusos győzelemmel ötödik a női párbajtőrcsapat

Az ötödik helyen végzett a magyar női párbajtőrcsapat a moszkvai vívó-világbajnokságon.tőrA Szász Emese, Révész Julianna, Antal Edina, Budai Dorina összeállítású együttes a románoktól a legjobb nyolc között elszenvedett vereséget követően a japánokat, majd az oroszokat is egy-egy tussal legyőzve harcolta ki a legjobb helyezést a negyeddöntősök alsó ágán.

Az ázsiaiak elleni mérkőzés kétharmadáig a magyarok fokozatosan növelték előnyüket, amely a hatodik asszóban többször volt már nyolctalálatnyi is. A végére azonban a japánok visszakapaszkodtak: a nyolcadik párban Révész kikapott Szato Nozomitól, majd Szásszal szemben egyenlített - möndössze nyolc másodperccel a vége előtt - Simukava Ajaka. A hosszabbításban viszont a magyar párbajtőröző adott tust, így az utolsó pástra lépés alkalmával az ötödik hely megszerzése volt a tét.

Ezért a saját közönségük előtt vívó oroszokkal kellett megküzdeni. A végig szoros mérkőzésen vezettek az oroszok és a magyarok is, de a kilencedik asszó - amelyben Szász és Tatyjana Logunova lépett pástra - 13-13-ról indult. Az elején az orosznak ment jobban, 17-15-re meglépett, majd a magyar párbajtőröző pillanatai következtek: 14 másodperccel a vége előtt egyenlített, végül a hosszabbításban is ő szúrt pontosan - ahogy előzőleg a japánok ellen, illetve csütörtökön az amerikaiakkal szembeni nyolcaddöntős találkozón.

A riói ötkarikás játékokon ebben a szakágban rendeznek csapatversenyt is, így elsősorban a válogatottnak célszerű kvótát szereznie, mert ha ez összejön, egyéniben is biztossá válik három versenyző olimpiai indulása. A kvalifikációs időszak májusban kezdődött és jövő márciusban ér véget, az összesítésnél pedig a Moszkvában szerzett pontszámok nagyon is komolyan esnek számításba, mivel a vb-n a többi versenyhez képest megduplázott pontokat osztanak.

Eredmények, női párbajtőr, csapat:
----------------------------------
negyeddöntő:
Franciaország-Olaszország 45-35
Kína-Oroszország 43-34
Ukrajna-Japán 37-36
Románia-Magyarország 22-13
az 5-8. helyért:
Magyarország-Japán 45-44
az 5. helyért:
Magyarország-Oroszország 18-17

pénteken vívták:
a 32 között:
Magyarország-Argentína 45-35
a 16 között:
Magyarország-Egyesült Államok 30-29

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com