Vívó-vb - Két érem a realitás, de többet, s aranyat is remélnek a magyarok - ELŐZETES

A világranglistán elfoglalt helyezések alapján két érmet szereznének a magyarok a budapesti MOL vívó-világbajnokságon, de a magyar szövetség szakmai vezetése reméli, hogy ennél jobb eredmény jön össze.

vivas_vivo_vb_2011

Szetey András sajtófőnök a hétfői rajt előtti utolsó sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a két dobogós helyezés a szigorú realitás, egy hazai világbajnokság azonban csak akkor lehet igazán sikeres, ha az arany is összejön.

Pillanatnyilag Szilágyi Áron, a londoni olimpia kardvívó bajnoka a második, a férfi párbajtőrcsapat pedig a harmadik helyen áll a nemzetközi rangsorban, de rajtuk kívül is van még esély az éremszerzésre.

Szilágyi mindenképpen a győzelemre esélyesek közé tartozik, az idei Világkupa-fordulókon többször dobogóra állhatott, nyert is versenyt, ugyanakkor a kardozók között jó páran akadnak még, akiknek a végső sikere nem lenne meglepetés. Már csak azért sem, mert a londoni játékok óta rendezett kilenc versenyen kilenc különböző aranyérmest avattak.

Szilágyi nemcsak egyéniben, hanem csapatban is odaérhet a legjobbak közé, a megfiatalított válogatott ugyanis váratlanul szép eredményeket ért el idén, nem egyszer dobogóra, sőt annak legfelső fokára állhatott, így lehet és érdemes is vele számolni a világbajnokságon. Igaz, a kiugró szerepléshez ismét bravúrokra lesz szüksége.

Évek óta kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt, jó pár éve mindig érmes pozícióban végez világversenyeken a férfi párbajtőrcsapat, emiatt a legnagyobb eséllyel ennek az együttesnek a sikerére lehetne fogadni, noha nyilvánvaló: az újabb érem nem jár automatikusan. A riválisok közül a svájci, francia, olasz hármas a másik ágra került, így a magyarok legkomolyabb ellenfele a döntőig vezető úton az amerikai csapat lehet. Egyéniben a magyar válogatott több tagja is bizonyított már - köztük a 2010-ben vb-bronzérmes Boczkó Gábor -, s megteheti ezt a jövő héten is.

A női tőr- és párbajtőrcsapat egyformán bronzérmes lett a júniusi, zágrábi Európa-bajnokságon, vagyis ebben a két szakágban sem elképzelhetetlen a jó szereplés. Utóbbi együttes nagy utat tett meg tavaly óta, a 18. helyről a nyolcadikra lépett előre a világranglistán, a vb-n azonban nehéz ágra került, az Eb-győztes észtek legyőzése esetén az olimpiai bajnok kínaiakkal kellene megmérkőznie. Egyéniben elsősorban a nemzetközi rangsorban jelenleg ötödik, korábban vb-harmadik, illetve -második Szász Emese tartozik az esélyesek közé.

Az ugyancsak fiatal női kardcsapat idén volt már ezüstérmes Vk-versenyen, ezzel együtt a világbajnokságon hasonló eredményre reálisan nem lehet számítani, ugyanakkor szerényebb szereplést is lehetne sikerként értékelni. Akárcsak a férfi tőrözők esetében, akik már azzal felhívták magukra a figyelmet, hogy az Eb-n bejutottak a legjobb nyolc közé.

Az 1991-es legutóbbi budapesti vb-n nagyon sikeresen szerepeltek a magyar vívók. Győzött a párbajtőröző Horváth Mariann, valamint a férfi kardválogatott Abay Péter, Nébald György, Szabó Bence, Köves Csaba összeállításban, illetve a Horváth Mariann, Várkonyi Marina, Szőcs Zsuzsa, Szalay Gyöngyi alkotta női párbajtőrcsapat. Második lett Abay Péter, míg harmadikként zárt Nébald György, Várkonyi Marina és a párbajtőröző Kovács Iván.

Hasonló diadalmenetre az elmúlt évek eredményei alapján nem lehet számítani, még azzal együtt sem, hogy az idei kontinensviadalt öt éremmel - két ezüsttel és három bronzzal - fejezte be a magyar küldöttség. Második lett a Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Szényi Péter összeállítású párbajtőrcsapat és a Szilágyi Áron, Iliász Nikolász, Gémesi Csanád, Gáll Csaba alkotta kardválogatott, míg a harmadik helyet szerezte meg a párbajtőröző Szász Emese egyéniben, illetve csapatban Antal Edinával, Budai Dorinával és Révész Juliannával együtt, továbbá a Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Varga Katalin tőregyüttes.

A vb-k 1937-től íródó történetében férfi párbajtőrben Kulcsár Krisztián (2007), női párbajtőrben Nagy Tímea (2006), férfi kardban Nébald György (1990), női tőrben Bóbis Ildikó (1974), férfi tőrben
pedig Fülöp Mihály (1957) a legutóbbi magyar egyéni győztes. Női kardban még nem avattak magyar világbajnokot. Csapatban a férfi kardozóké a legutóbbi aranyérem 2007-ből. A női párbajtőrözők 2002-ben, a férfi párbajtőrözők 2001-ben, a női tőrözők 1987-ben, a férfi tőrözők 1957-ben győztek legutóbb. Női kardban még nem született magyar diadal.

A hétfőn kezdődő verseny első két napján az egyéni selejtezőket bonyolítják le, ezekben világranglistás helyezése kiemeltként nem kell részt vennie Szilágyi Áronnak (2.), Szász Emesének (5.), Boczkó Gábornak (7.) és Mohamed Aidának (16.).

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com