Vívó-vb - Knapek és Mohamed nyolcaddöntős

Knapek Edina Varga Katalint, míg Mohamed Aida a német Anne Sauert legyőzve bejutott a legjobb 16 közé a női tőrözők szerdai egyéni versenyében a budapesti MOL vívó-világbajnokságon.

töA magyar-magyar párharcban az első találatot Knapek adta, majd 5-1-re és 8-3-ra elhúzott. Az első pihenőt Knapek 8-5-ös vezetésénél kezdték meg, a szünet után azonban Varga közelített honfitársához, s feljött 12-10-re. Ezt követően Knapek újítani tudott, ellépett 14-10-re, majd ismét Varga pillanatai következtek, 14-13 után azonban Knapek bevitte a döntő tust.

"Ne haragudj!" - borult könnyes szemmel csapattársa nyakába a győztes. A két versenyző pár pillanatig egymást nyugtatgatta, majd Varga azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy bár szeretett volna győzni, nincs elkeseredve.
"Sok éve vívunk együtt, ismerjük egymást. A vége felé feltámadtam, de nagyon sok érvénytelen találatot vittem be" - mondta.

Knapek a győztes mérkőzés után arról beszélt, hogy - miként egymás elleni asszóikban mindig, úgy most is - minden találatért nagyon meg kellett dolgozniuk.
"Az egymás közötti asszóinkat nézve majdnem döntetlenre állunk. Egyszer egyikünk, másszor másikunk győz, most nekem sikerült" - mondta Knapek Edina.

Mohamed Aida, miután az első tust bevitte, folyamatosan adta a találatokat Anne Sauernek. Az összességében sima mérkőzés során mindig megvolt a magyar három-négy tusos előnye, a végén pedig fölényes, 15-7-es sikerrel jött le a pástról.

A nyolcaddöntőben Mohamed az olimpiai bajnok olasz Elisa Di Franciscával, míg Knapek a szintén olasz Carolina Erbával mérkőzik meg. Mindketten 11.45-től lépnek pástra.
Eredmények:
a 32 között:
Knapek Edina-Varga Katalin 15-13
Mohamed Aida-Anne Sauer (német) 15-7
korábban:
a 64 között:
Knapek-Astrid Guyart (francia) 15-13
Varga K.-Alekszandra Szinita (ukrán) 15-13
Mohamed-Martyan Jelinska (lengyel) 13-12
Valentina Vezzali (olasz)-Varga Gabriella 12-10

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com