Vívó-vb - Nébald: csapatban sok múlik Szilágyi vívásán
Szatmári Andrástól kellemes meglepetést vár a férfi kardozók egyéni versenyében az 1991-es budapesti vívó-világbajnokságon egyéniben bronz-, a válogatott tagjaként pedig aranyérmes Nébald György, aki szerint csapatban a szereplés ezúttal nagy mértékben függ az olimpiai bajnok Szilágyi Árontól.
A sportállamtitkárság sportszakmai főosztályvezetőjeként tevékenykedő volt kardvívó, majd szövetségi kapitány elmondta, hogy jelenlegi funkciójában sok versenyen "hivatalból" is részt vesz, ám egykori sportágának eseményein ha csak teheti, mindentől függetlenül ott van.
A mostani és a legutóbbi budapesti világbajnokságot összehasonlítva tréfásan úgy fogalmazta meg a különbséget: akkor két érmet nyert, amit most nem tud megismételni, mert már abbahagyta a vívást. Komolyra fordítva a szót, az akkori nagy kardsikert annak tulajdonította, hogy nagyon erős volt a magyar válogatott.
"Az előző évben, 1990-ben világbajnok lettem, a pesti vb-n Abay Peti nyert ezüstöt, majd 1992-ben Szabó Bence lett olimpiai bajnok, és mindannyian rendre szállítottuk a Világkupa-sikereket" - idézte fel.
Nébald György az 1990-es világbajnoki győzelmével 1985 után másodszor is a csúcsra ért, és nem tagadja, akkor - mivel már 34 éves volt - a közelgő budapesti vb miatt folytatta a pályafutását, nagy vonzerőt jelentett számára hazai közönség előtt szerepelni.
A mai válogatottat jól motivált csapatnak tartja, vezérét, Szilágyi Áront extraklasszisnak minősítette.
"A többiek is jó versenyzők, de még nincsenek olyan nemzetközi eredményeik, amelyek alapján az igazán nagyok közé tartozhatnának" - mondta, s úgy vélekedett, hogy egyéniben Szatmári Andrástól kellemes meglepetés várható, egy hazai világbajnokság nagy lehetőség lehet számára a kiugrásra.
A csapat szereplése szerinte nagyban függ Szilágyi Áron vívásától, és rögtön hozzátette: ő már többször, így a júniusi Európa-bajnokságon is bizonyította, hogy bírja a terhelést, szinte a hátán vitte a csapatot az ezüstéremig.
MTI
A sportállamtitkárság sportszakmai főosztályvezetőjeként tevékenykedő volt kardvívó, majd szövetségi kapitány elmondta, hogy jelenlegi funkciójában sok versenyen "hivatalból" is részt vesz, ám egykori sportágának eseményein ha csak teheti, mindentől függetlenül ott van.A mostani és a legutóbbi budapesti világbajnokságot összehasonlítva tréfásan úgy fogalmazta meg a különbséget: akkor két érmet nyert, amit most nem tud megismételni, mert már abbahagyta a vívást. Komolyra fordítva a szót, az akkori nagy kardsikert annak tulajdonította, hogy nagyon erős volt a magyar válogatott.

Hozzászólások