Vívó-vb - Négy magyar a 64 között férfi párbajtőrben

Négy magyar lesz ott a férfi párbajtőrözők 64-es táblájának csütörtöki küzdelmeiben a budapesti vívó-világbajnokságon.

Benko_Reka1

A 216 fős, hatalmas mezőnyből csak a 16 kiemeltnek, köztük a világranglistán hetedik Boczkó Gábornak nem kellett vívnia a keddi selejtezőben, a többiek 29 csoportban igyekeztek minél több győzelmet aratni, ezáltal pedig megspórolni maguknak a további asszókat.

Két hazai párbajtőrözőnek, Szényi Péternek és Rédli Andrásnak maximálisan sikerült az első szakasz, mindketten valamennyi - öt, illetve hat - ellenfelüket legyőzték, így ők csatlakoztak a kiemeltekhez. Szényinek és Rédlinek is akadt kiélezett párharca, de mindketten jól jöttek ki belőle. Előbbi 4-4-es állásnál vitte be a döntő tust a belga Robert van Cleemput ellen, utóbbi pedig akció nélküli asszó végén, a hosszabbításban harcolta ki a győzelmet a spanyol Yulen Pereirával szemben.

Imre Géza négy csoportmérkőzést nyert, kettőt elvesztett, így rá még két asszó várt. Első ellenfelén, az azeri Kanan Alijeven magabiztosan jutott túl a pást köré tömörülő magyar szurkolók - köztük felesége, az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok kézilabdázó Kökény Beatrix és gyermekeik - örömére. Az elején gyorsan vezetést szerzett, majd "tisztes" távolságban tartotta riválisát, aki ugyan időnként felpörgött és közelebb zárkózott, de végül négy tussal, 15-11-re kikapott.

A második párharcban a venezuelai Kelvin Canas volt Imre ellenfele. A magyar vívó "ledarálta" ellenfelét, a háromszor háromperces vívóidő első harmadát sem használta fel, 2:24 perc alatt 15-5-re nyert és így feliratkozott a 64-es táblára.

"Éreztem, hogy jól megy. Be akartam fejezni a szünet előtt, nehogy az edzője beleszóljon és valami taktikát találjon ki neki. Zavartam őt a páston, ő meg rendes volt, nem szúrt bele. Az is segített, hogy az asszó előtt Somfai Petivel megbeszéltük, mit kell csinálnom" - mondta Imre Géza.

MTI

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com