Vívó-vb - Negyeddöntős a női tőrválogatott

A németek legyőzésével bejutott a negyeddöntőbe a magyar női tőrválogatott a moszkvai vívó-világbajnokságon.tőrA mostani lebonyolítás szerint a legjobb nyolc csapat vasárnap folytatja a küzdelmeket, míg az alsó ágra kerültek még szombaton eldöntik a helyezéseket. A Knapek Edina, Mohamed Aida, Varga Gabriella, Jeszenszky Szilvia összeállítású együttes papíron erősebb ellenféllel csapott össze, legalábbis a németek jelenleg a hatodik, míg a magyarok a 11. helyen állnak a világranglistán.

A mérkőzésen ugyanakkor ez egyáltalán nem érződött, Mohamed és Knapek magabiztosan hozta első asszóját, a 9-1-es vezetés pedig megadta az alaphangot. A tekintélyes előny időnként fogyott, máskor pedig még nőtt is, és a végéig hat találat megmaradt belőle. Mohamed és Knapek mellett Varga jutott szerephez.

A magyar csapat vasárnap a világranglistán harmadik helyezett amerikaiakkal mérkőzik az elődöntőbe kerülésért.
A férfi tőrözőknél a magyaroknak már a 16 közé jutásért is vívniuk kellett, mégpedig az ukránokkal, akiktől - a vb honlapja szerint - sima vereséget szenvedtek, s ezzel be is fejezték szereplésüket.

A mérkőzésen Szabados Gábor, Szabados Kristóf és Dósa Dániel lépett pástra, Németh Gábor nem vívott. Női tőrben 18, férfi tőrben 27 csapat indult.

Eredmények:
női tőr csapat:
-----------------
a 16 között:
Magyarország-Németország 45-39

férfi tőr csapat:
-----------------
a 32 között:
Ukrajna-Magyarország 45-25

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com