Vívó-vb - Szilágyi kikapott a negyeddöntőben, ötödik lett
Szilágyi Áron vereséget szenvedett a negyeddöntőben, így az ötödik helyen végzett a kazanyi vívó-világbajnokság férfi kardversenyében.
Az osztrák Mathias Willau, a grúz Sandro Bazadze és a német Nicolas Limbach legyőzése után Gu Bon Gillel vívott - már az éremért -, de öttusos vereséget szenvedett a 2011-ben vb-bronzérmes, 2012-ben csapatban olimpiai bajnok dél-koreai kardozótól. Pedig az asszó első felében bejöttek az akciói, 6-3-as vezetésénél egészen könnyednek tűnt, nem sokkal később viszont mégis 6-7, majd 6-8 állt az eredményjelzőn. Az egyperces pihenőt követően Gu szerezte továbbra is a pontokat, Szilágyi több akciójába is egylámpás tust érően közbevágott. A Londonban olimpiai bajnok, tavaly, Budapesten vb-bronzérmes magyar vívó 7-13-ról - azaz egy 1-10-es szakasz után - kezdte meg a felzárkózást, ami 10-13-ig sikerült neki. Az utolsó két tust már ismét a dél-koreai adta.
A vereségét követően csalódottan értékelt Szilágyi:
"Ez nem az a forma volt, amilyenre egy világbajnokságon szükség van. Bíztam benne, hogy Bazadze és Limbach legyőzése után már menni fog a vívás, de a dél-koreai elleni asszó közepén fegyelmezetlen voltam. Később már azt csináltam, amit valóban akartam, de akkor már késő volt." "Azt gondoltuk, hogy a grúz ellen kiszenvedett siker, és a mumusnak számító Limbach legyőzése után Gu nem lehet akadály - idézte a vívószövetség honlapja Somlai Bélát, a fegyvernem vezetőedzőjét. - Lehet, hogy ez túlságosan is megnyugtatott bennünket. A meccs egyértelműen a közepén dőlt el, ekkor Áron nem tudott ritmust váltani, és a hihetetlen fizikai adottságokkal rendelkező koreai nagyon elhúzott. Nagy teljesítmény világbajnokságon ötödiknek lenni, de azért most hiányérzetem van."
A másik három magyar közül Decsi Tamás a 28., Gémesi Csanád a 33., Szatmári András pedig az 55. helyen zárt.
Eredmények:
a 64 között:
Szilágyi Áron-Mathias Willau (osztrák) 15-6
Decsi Tamás-Seppe van Holsbeke (belga) 15-9
Oh Eun Szeok (dél-koreai)-Gémesi Csanád 15-11
Alekszej Jakimenko (orosz)-Szatmári András 15-10
a 32 között:
Szilágyi-Sandro Bazadze (grúz) 15-14
Kim Jung Hvan (dél-koreai)-Decsi 15-3
a 16 között:
Szilágyi-Nicolas Limbach (német) 15-13
negyeddöntő:
Nyikolaj Kovaljov (orosz)-Aldo Montano (olasz) 15-12
Tiberiu Dolniceanu (román)-Max Hartung (német) 15-5
Gu Bon Gil (dél-koreai)-Szilágyi 15-10
Jakimenko-Von Vu Jung (dél-koreai) 15-14
forrás:MTI

Hozzászólások