Vizes vb - Olasz Anna tökéletes taktikát választott

Göbölyös Gábor, az MTI különtudósítója jelenti: Edzője szerint Olasz Anna tökéletes taktikát választott a kazanyi vizes világbajnokságon a nyíltvízi úszók zárószámában, a szombati 25 kilométeres viadalon.olasz anna"A tíz kilométer után nagyon el volt keseredve, de tudtam, hogy óriási szíve van, ami viszi előre, és nem kételkedtem benne, hogy mindent meg fog tenni, akár az élete árán is felúszik a dobogóra" - nyilatkozott az MTI-nek Gellért Gábor szövetségi kapitány.

A nyíltvízi szakág vezetője kiemelte: nagyszerű döntés volt, amikor Anna a végső győztes brazil Ana Marcela Cunhával együtt felvette a férfi középmezőny tempóját, amelyet végül az erősebbik nem képviselői közül sem tudott mindenki tartani. A szakember hozzátette, hogy sokféle taktikát dolgoznak ki egy-egy verseny előtt, de csak magán a viadalon dől el, melyiket alkalmazza az úszó.

"A versenyen derül ki, van-e olyan helyzetfelismerő képessége a sportolónak, hogy akkor és ott rögtön dönteni tud" - jelentette ki a kapitány. Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke is a helyszínen tapsolt Olasz Anna sikerének:

"Borzalmas ez a közel hat óra feszültség, igazi dráma, nem embernek való, szerintem a vízben kiváltképpen. Csodálatos, lenyűgöző, tiszteletre méltó, minden dicséret megilleti Annát, akivel beszéltem a tizenegyedik helye után, ami a legkegyetlenebb eredmény" - mondta az MTI-nek Gyárfás Tamás, hozzátéve: bízott Olasz "csattanós válaszában", mert ez megnyugtatóan hathat a nagymedencés úszókra is, akik ezzel úgy vágnak neki a viadalnak, hogy az első magyar vb-érem már megvan.

Hozzáfűzte, hogy a versenyek vasárnapi rajtja előtt hétfőre már bejelentkezett a női 200 méteres vegyes éremátadására, s bízik abban, hogy jó érzékkel választott, ugyanis Hosszú Katinka révén ott szerezheti meg első aranyérmét a magyar csapat Kazanyban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com