Vízilabda Eb - A sportág jövőjét is befolyásolhatja a budapesti torna
Gyárfás Tamás szerint a hétfőn kezdődő margitszigeti vízilabda Európa-bajnokság olyan jelentős esemény, amely a sportág jövőjét is nagyban befolyásolhatja.
Fotó: umass.edu
A kontinentális szövetség (LEN) gazdasági vezetője, egyben a világszövetség (FINA) alelnöke az Eb-t megelőző vasárnapi nemzetközi sajtótájékoztatón azt is kiemelte: az Európa-bajnoksággal Magyarország bizonyíthatja, hogy méltó gazdája lesz a 2021-es vizes világbajnokságnak is.
Kemény Dénes, a vízilabda-szövetség elnöke kitért arra, hogy az Eb szervező bizottsága régóta dolgozik a kontinensviadal sikeréért, az előkészületek hajrájában csaknem százan vettek részt a különböző munkálatokban. Hangsúlyozta: az a tény, hogy Budapest ekkora sportünnepnek adhat otthont, a LEN-nek köszönhető, amely a magyar pályázatot elfogadta, így 2001 után ismét a magyar főváros fogadhatja Európa legjobb férfi és női válogatottjait.
Marco Birri, a LEN adminisztrációjának vezetője az Eb iránt megnyilvánuló hatalmas médiaérdeklődést emelte ki. Elmondása szerint 13 televízió tudósít a helyszínről, további 31 pedig átveszi a közvetítéseket. Összesen kétszázan képviselik a hazai és a nemzetközi médiát, az pedig eddig példa nélküli a vízilabda Európa-bajnokságok történetében, hogy az összes mérkőzés kivétel nélkül képernyőre kerüljön.
A három nagy címtulajdonos férfiválogatott szövetségi kapitányai közül Ivica Tucak, az olimpiai bajnok horvátok szakvezetője arról beszélt, hogy az első háromba várják magukat, Dejan Savic, a legutóbb kontinensbajnok szerbek szakmai irányítója pedig - aki a sportág templomának nevezte a Margitszigetet - úgy fogalmazott: címvédőként érkeztek ide és trónon is szeretnének maradni.
Benedek Tibor, a háromszoros olimpiai aranyérmesből lett magyar szövetségi kapitány azt mondta: nem akar találgatni a végső helyezéseket illetően. "A legfontosabb az, hogy a spanyolok elleni holnapi első csoportmérkőzésünket megnyerjük, majd a folytatásban is győzzünk" - jelentette ki.
Hozzáfűzte, hogy világbajnoki címvédő együttesének jól sikerült a felkészülése a hazai Eb-re, amelyen a magyar szurkolók segítsége is sokat érhet.
A hivatalos közvetítő, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) korábbi tájékoztatása szerint az M1 és a Kossuth Rádió élőben adja az Eb magyar mérkőzéseit, az eseményről az MTI is kiemelten tudósít.
MTI

Hozzászólások