Weiler im Allgäuban lesz a magyar válogatott központja

A bajorországi Weiler im Allgäuban lesz a magyar labdarúgó-válogatott bázisa a nyári, németországi Európa-bajnokságon.A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának pénteki közleménye kiemeli, hogy a helyszínt az európai szövetség (UEFA) ajánlására választotta a nemzeti csapat szakmai stábja és az MLSZ. A kontinentális szövetség által ajánlott helyszíneken a kedvezményes csomag részét képezi az edzőpálya és több más szolgáltatás is.
    

"Az elsődleges szempont azonban természetesen ezúttal is a zavartalan és minél profibb, kompromisszummentes felkészülési feltételek biztosítása volt" - áll a közlésben. Eszerint a főhadiszállás "első ránézésre ugyan távolinak tűnhet a mérkőzések helyszíneitől", ám Stuttgarttól mindössze kétórányi autóútra van, ami még mindig kevesebb utazást jelent, mintha a csapat repülővel utazna bárhova, hiszen a reptérre történő eljutást, a csomagok feladását, a repülést, a csomagok felvételét, majd a hotelbe történő eljutást összeadva minden esetben ennél hosszabb időbe telne eljutni egy mérkőzés helyszínére.
    

Az UEFA előírásai szerint minden csapatnak legkésőbb az első mérkőzése előtt öt nappal kell megérkeznie Németországba, így a magyar válogatott június 10-én fogja elfoglalni bázisát Weiler im Allgäuban. Az Európa-bajnokságra történő felkészülést pedig a tervek szerint május 27-én kezdi meg a csapat Telkiben. A tornán Marco Rossi szövetségi kapitány együttese Svájccal június 15-én, Németországgal június 19-én, Skóciával pedig június 23-án játszik a csoportban, előbbivel Kölnben, utóbbi kettővel Stuttgartban.

Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com