Weöres Szabolcs: minden mérföld egy tapasztalás

Folyamatosan gyűjtöm a tapasztalatokat - mondta bő egy hónappal a Vendée Globe rajtja előtt Weöres Szabolcs, aki sikeresen teljesítette a földkörüli vitorlásverseny kvalifikációját."Minden mérföld egy új tapasztalás, sosem ugyanazok a szituációk" - nyilatkozott kedden az M1 aktuális csatornán a magyar hajós a felkészülésről, jelezve, viszonylag újoncnak számít a szólóvitorlázásban, ezért fontos, hogy minél több órát töltsön a vízen.

Kiemelte, a legutóbbi verseny, a 48 órás Défi Azimut inkább a New Europe nevű vitorlás teszteléséről szólt, hogy kellőképpen felkészítsék a rajtra. "Ez egy 2007-es technika, ezt kellett a mostani technikával ötvözve versenyképessé tenni" - mondta a hajóról. Hozzátette, már a vetélytársak is kezdenek figyelni rájuk, pedig "mi a kis csapatok között is a legkisebbek vagyunk."

Weöres Szabolcs közölte, mentálisan és fizikálisan is edz a megmérettetésre, és igyekszik már elengedni a rengeteg adminisztratív és logisztikai feladatot. Hangsúlyozta, a 60 lábas hajók nagyon "fizikálisak", és külön készülni kell arra, hogy három hónapot egyedül lesz a vitorláson. Weöres Szabolcs az őt mentorként segítő Fa Nándor nyomdokaiba lépve második magyarként indulhat a vitorlázás Everestjének is nevezett Vendée Globe-on, a világ legnehezebbnek számító sportversenyén, amelyen a résztvevőknek egyedül, külső segítség és kikötés nélkül kell körbehajózniuk a bolygót. A tizedik Vendée Globe november 10-én rajtol a franciaországi Les Sables d'Olonne-ból. 

(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com