Wladár Sándor: ezzel a döntéssel mindenki jól jár

Göbölyös Gábor, az MTI különtudósítója jelenti: Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke szerint mindenki jól jár azzal, hogy a vizes sportokat tömörítő világszövetség, a World Aquatics Budapestre helyezi át a székhelyét."Ezzel mindenki jól jár, mi magyarok azért, mert egy olyan tudásközpont, egy olyan irodaépület, uszodakomplexum és kollégium épül majd meg, amely nemcsak a külföldi, hanem a magyar sportolók fejlődését is szolgálja" - nyilatkozta Fukuokában, a vizes világbajnokság helyszínén Wladár Sándor az M4 Sportnak.
    

A szervezet a keddi kongresszusán 172 igen és 3 nem szavazattal fogadta el a vezető testület, a Bürö által előterjesztett "költözést", az eseményen részt vett és beszédet mondott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A szavazásnál jelen volt Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, valamint Gyurta Dániel, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja.
    

A most aláírt szándéknyilatkozat szerint a projekt 2026 végére fejeződik be, de az iroda költözése már januárban elkezdődik. Wladár Sándor elárulta, fontos része a megállapodásnak, hogy az edzőközpontban készülő ösztöndíjasok legalább 20 százaléka, illetve a világszövetség adminisztrációjában állást kapók legalább 50 százaléka mindenképp magyar lesz.
    

"A kettős életpálya-modell új dimenzióba kerülhet azzal, hogy minden korábbinál több versenyzőnknek tudunk a WA égisze alatt segítséget nyújtani az egyetemi tanulmányaihoz és a felkészüléséhez" - tette hozzá Wladár Sándor. - "Madaras Norbert elnök úrral felajánlottuk segítségünket, tapasztalatunkat a leendő uszoda üzemeltetésének és használatának optimalizálásához. Úgy gondolom, a WA Budapestre költözése megtiszteltetés az országnak és a mi szövetségeinknek, az edzőközpont pedig újabb kiváló lehetőség a hazai sportolóknak is."


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com