WTCC: Michelisz esélye

Michelisz Norbert a túraautó-világbajnokság (WTCC) Hungaroringen zajló hétvégi fordulójának szombati időmérő edzésén elért körideje alapján a második rajtpozícióból vághat neki a ma délutáni első futamnak. A hangulat egész biztosan frenetikus lesz!

Michelisz
„Az időmérő előtt reménykedtem a jó szereplésben. De azt is tudtam, hogy ez csak egy tökéletes körrel lehetséges. Szerencsére ez a tökéletes kör majdnem összejött, egy apróbb hiba is belefért ahhoz, hogy a második helyről rajtolhassak. Először előztük meg a két gyári Hondát. Holnap bármi benne van!” – mondta Michelisz még szombaton.


A 28 éves pilóta a kvalifikáció első részében a negyedik legjobb időt autózta a Zengő Motorsport Hondájával, majd a leggyorsabb 12 versenyzőt felvonultató második szakaszban egyedül a háromszoros világbajnok Yvan Muller előzte meg.

Norbinak ez az eddigi legjobb kvalifikációs eredménye az idei szezonban. Tavaly a Hungaroringen – még BMW-vel versenyezve – sikerült futamot nyernie hazai pályán. A második helyről indulva most is óriási esélye lesz arra, hogy az első futamon a győzelemért harcoljon.

Az első verseny vasárnap 12.35 órakor, a második pedig 14.50-kor rajtol majd el. A WTCC fordított rajtrács szabálya miatt a magyar versenyző a második versenynek a kilencedik helyről vághat majd neki.

[video width="600" ][/video]

TÚRAAUTÓ-VILÁGBAJNOKSÁG (WTCC), MAGYAR NAGYDÍJ, IDŐMÉRŐ

1. Muller (francia, Chevrolet Cruze) 1:53.426

2. Michelisz Norbert (magyar, Honda Civic) 1:53.806

3. Tarquini (olasz, Honda Civic) 1:53.953

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com