Zárt kapus lesz a Szeged és a Veszprém idegenbeli meccse

A koronavírus-járvány miatt a MOL-Pick Szeged és a Telekom Veszprém is zárt kapuk mögött kénytelen lejátszani következő - észak-macedóniai, illetve lengyelországi - mérkőzését a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, az egyenes kieséses szakasz első fordulójában.A szegediek a címvédő Vardar Szkopje otthonában lépnek pályára jövő vasárnap, a negyeddöntőbe jutásért sorra kerülő párharc első meccsén. Az északmacedón kormány keddi döntése értelmében a következő harminc napban csak nézők jelenléte nélkül rendezhetőek sportesemények az országban, ez természetesen a kézilabda-mérkőzésekre is vonatkozik.

    
A Telekom Veszprém közösségi oldalának híradása szerint a Wisla Plock arról tájékoztatta a klubot, hogy az ugyancsak jövő vasárnap sorra kerülő Bajnokok Ligája-mérkőzésük szintén zárt kapus lesz. A lengyel klub honlapján Robert Czwartek elnök elmondta, hogy Lengyelországban a férfi és női bajnoki mérkőzéseket bizonytalan ideig üres lelátók előtt játsszák, és bár a BL-meccsek kapcsán is alkalmazkodni fognak az állami és a helyi hatóságok döntéseihez, jelenleg még egyeztetnek az európai szövetséggel, illetve a Telekom Veszprém illetékeseivel, vagyis reménykednek, hogy azt a találkozót nem kell zárt kapuk mögött rendezniük.
    

A férfi és a női BL-ben és EHF Kupában a német, a dán, a francia és a spanyol csapatok hazai mérkőzéseit is üres lelátók előtt rendezik meg.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com