Zsiga Gyula a PICK Kézilabda Akadémia kötelékében

Zsiga Gyula januártól a PICK Kézilabda Akadémia kötelékében is szerepet vállal: a Bajnokok Ligája-győztes edző sportigazgatóként dolgozik majd a szegedieknél."Az akadémiai szakmai stáb tagjaként a pre akadémiai korosztályok szakmai munkájának felügyelete, hatékonyabbá tétele és az utánpótlásban dolgozó edzők mentorálása lesz az elsődleges feladatköröm. Az első megbízatásom június végéig szól, egy egymásra épülő szakmai irányvonalat szeretnék kialakítani, amely egymáshoz közelíti az életkori sajátosságokat és a szakmai képzettségei szinteket.

A cél az, hogy a szegedi utánpótlásból több fiatal tehetség kerüljön be az akadémiai közegbe" - mondta a Pick Szeged honlapján megjelent interjúban a tréner, aki a Dunaferr női csapatával nyert BL-t 1999-ben, 2004 és 2007 között pedig Németh András szövetségi kapitány segítője volt a magyar női válogatottnál.

A 65 éves Zsiga Gyula 2010-től került közelebbi kapcsolatba az utánpótlás-neveléssel, közreműködött a Budai Farkasok Kézilabda Klub és Utánpótlás-nevelő Központ megalapításában és a szakmai munkát felügyelte. Legutóbb a hazai szövetségben tevékenykedett ezen a területen, országos fejlesztő programot dolgozott ki.

Véleménye szerint a hazai képzésből hiányzik a mentalitásnevelés és a képességfejlesztés, s bízik benne, hogy Szegeden ezen a területen nagyot léphetnek előre.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com