Zuglóban megnyitották az MTK Budapest küzdősportcentrumát

A zuglói Lantos Mihály Sportközpontban pénteken ünnepélyes keretek között megnyitották az MTK Budapest küzdősportcentrumát.Az eseményen Deutsch Tamás klubelnök köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik részt vettek a létesítmény "megalkotásában", úgy annak tervezési, mint a kivitelezési fázisában. Hozzátette: a magyar sport jelenében és jövőjében - más sportágakkal egyetemben - nemcsak eredményessége, hanem hazai ismertsége és háttere révén is meghatározó cselgáncs, valamint karate európai színvonalú bázissal gazdagodott.
   

"A két sportágon keresztül azonban a magyar sport egészének fontos ez a létesítmény, a helyszínt illetően elsősorban Zuglónak és a fővárosnak, de valójában az egész országnak" - mondta. Hozzátette: bár a közéletet sok vita jellemzi Magyarországon, hasonló sportos ügyekben azonban mégis megvan a kellő összefogás, együttműködés.
    

Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere hangsúlyozta: nincs még egy olyan kerülete a fővárosnak, ahol annyi fontos sportlétesítmény lenne, mint a XIV. kerületben, és ez a kínálat most újabb színvonalas sportközponttal gazdagodott a közelmúltban már így is megújított Lantos Mihály Sportközpontban. A kerületi vezető szerint a központ kihasználásával a két küzdősport még eredményesebbé válhat, amelynek jótékony hozadéka lehet a fiatalokra, úgy a létszámot, mint az elhivatottságot tekintve.
    

Az érintett sportágak képviseletében Mészáros János, a karateszövetség első embere emlékeztetett: sok hasonlóan színvonalas sportlétesítmény került átadásra Magyarországon az elmúlt években, ebben most kifejezetten két küzdősportág talál otthonra. Kovács Antal, olimpiai és világbajnok cselgáncsozó a sportági szövetség alelnökeként elmondta: nagyon fontos, hogy egy ilyen küzdősportos létesítménynek szellemisége, légköre is legyen, ami meghatározó szerepet tölt be a szakmai munkában, és megítélése szerint a zuglói "egy ilyen hely lesz".
    

A megnyitó beszédeket követően az olimpiai bronzérmes dzsúdós, Tóth Krisztián vezetésével a klub sportolói elfoglalták a háromszintes, 2700 négyzetméteres létesítményt, amely 1,2 milliárd forintból épült. A földszint a judosoké, az emelet a karatékáké, öltözőkkel, szertárral, raktárral és a küzdőtérrel. A földszinten található még a közösen használható, több mint 200 négyzetméteres konditerem. A harmadik szinten iroda, mosoda és a gépészet kapott helyet. Utóbbival kapcsolatban kiemelték, hogy az megfelel a modern technológiai elvárásoknak.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com