Őrizetbe vett a rendőrség egy férfit, aki a gyanú szerint betört a röszkei katolikus templomba - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata kedden az MTI-vel.
A tájékoztatás sze...
A járműipar jó teljesítménye segítette a külkereskedelmi többlet emelkedését - hangsúlyozza a friss külkereskedelmi adatokkal kapcsolatban a Takarékbank és az Erste elemzője, valamint a Nemzetgazdaság...
Égési sérülésekkel és füstmérgezés gyanújával kórházba vittek II. kerületi otthonából egy idős nőt, akinek kedd délelőtt kigyulladt a konyhája - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvi...
Réczei Tamás a Szabadság kórus című színművének ősbemutatóját tartják szerdán Kecskeméten, a Ruszt József Stúdió Színházban.
A darab írója és rendezője az MTI-nek kedden elmondta: a színjáték erede...
Jótékonysági akciót indít a Fidelitas, a karácsonyi ünnepeket megelőzően a nagycsaládosok számára gyűjtenek adományokat - jelentette be a szervezet országos elnöke és alelnöke kedden sajtótájékoztatón...
Az ellátórendszer azonnali megújítását, a közösségi alapú ellátások megerősítését és új országos fogyatékosügyi program megalkotását követeli az Együtt-PM, amely ezt a fogyatékkal élők világnapja alka...
Befejeződött a baleseti helyszínelés a 86-os főúton Szombathely határában, a vépi elágazó közelében, feloldották az útzárat, ismét haladhat a forgalom - közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvi...
Illegális dohányfeldolgozót és valószínűsíthetően kábítószert előállító üzemet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, illetve a rendőrség Nyíregyházán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vám-...
A stratégiai együttműködési megállapodások megkötéséről szóló kormánydöntés helyes volt, Magyarország nyert az eddig megkötött stratégiai megállapodásokkal, nyertek a megállapodásokat megkötő, itt műk...
Szerző: Laura
itt:
Külföldi politika
Párbeszédre, valamint a tüntetések elfojtásától való tartózkodására szólította fel az ukrán vezetést Laurent Fabius francia külügyminiszter kedden.
"Ez nem államcsíny. Nem láttam katonai beavatkozá...
A napok óta tartó gyengülés után halványan erősödött kedd délelőtt a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
Az eurót nem sokkal tíz óra előtt 303,01 forinton jegyezték a reggeli 303,61...
A KDNP üdvözli Horvátország lakosságának döntését, amelynek értelmében a házasság egy férfi és egy nő életközösségeként kerül be az ország alkotmányába.
A kisebbik kormánypárt ezt annak kapcsán köz...
