Átadták szombaton a Tolna megyei Tengelicet Szedressel összekötő, 6235-ös számú utat. A 11,2 kilométeres útszakaszt 1,48 milliárd forintos költséggel teljes körűen felújítottak.
A Közgép Zrt., a Ma...
José Manuel Barroso szerint Románia és Bulgária teljesítette a schengeni tagság feltételeit és minél előbb lehetővé kell tenni számukra a csatlakozást a belső határellenőrzés nélküli övezethez - idézt...
Az Újpest hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Haladással a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának szombati első mérkőzésén.
OTP Bank Liga, 7. forduló:
Újpest FC-Szombathelyi Haladás 1-...
Megszűnt az útzár a 354-es számú főúton Debrecen és Bocskaikert között, ahol hárman haltak meg szombat reggel egy balesetben - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-v...
A Bányavíz című művet mutatja be a budapesti Szkéné Színház: Székely Csaba drámatrilógiájának harmadik részét kedden láthatja először a közönség Csizmadia Tibor rendezésében.
A darab történetének h...
A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) benyújtotta pályázatát a 2019-es, XXX. nyári Universiade budapesti megrendezésére.
A MEFS tájékoztatása szerint szombaton Brüsszelben, a Nemzetközi...
Az erős szél miatt a főváros több pontjára is ki kellett vonulniuk a tűzoltóknak szombaton, mert autókat rongáltak meg a leszakadó faágak - közölte honlapján a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósága...
Kulturális csemegét kínál közönségének jövő kedden a győri Vaskakas Bábszínház: egy Japánban hagyományos, de már alig játszott stílust képviselő társulat bemutatóját.
Az Asiri-za az egyetlen társul...
Egész éves programsorozattal fognak megemlékezni Erdélyben a 140 éve született Bánffy Miklósról - közölte az MTI-vel Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, miután szombaton a ren...
Szombaton megnyílt a 24. Kalocsai Paprika Fesztivál, valamint a 17. Paprikás Ételek Főzőversenyét az érseki városban.
Török Ferenc (Fidesz), Kalocsa polgármestere köszöntőjében kiemelte, hogy a vár...
A szocialista párt választmánya egyhangúlag jóváhagyta az MSZP és az Együtt-PM szövetség választási megállapodását - számolt be Botka László, a testület elnöke újságíróknak szombaton.
Mesterházy At...
Szerző: Laura
itt:
Belföldi hírek
Ugyanazon a vágányon, egymástól mindössze száz méterre, szemben állt meg két gyorsvonat szombaton délelőtt Kelenföld és Háros között, ahol a biztosítóberendezés hibája miatt egyetlen vágány járható - ...
