Székely Csaba Bányavíz című művét mutatja be a Szkéné Színház

A Bányavíz című művet mutatja be a budapesti Szkéné Színház: Székely Csaba drámatrilógiájának harmadik részét kedden láthatja először a közönség Csizmadia Tibor rendezésében.

A darab történetének helyszíne egy székely falu valahol egy bányavidéken. A trilógia harmadik részében a korábbi művekben sokat emlegetett plébános és az ő különös szeretője körül forog a történet. A kívülálló hős ezúttal Márton, akit a pap a nevelt fiaként emleget és, aki szobrokat farag, verseket ír és arról ábrándozik, hogy majd kiszakad innen, máshol próbál szerencsét.

A pap szerepében Kaszás Gergő, házvezetőnőjeként Bozó Andrea, a tanító szerepében Tóth József, annak lányaként Eke Angéla látható, Márton szerepét pedig Márkus Sándor alakítja. A látvány Cziegler Balázs munkája, az előadás dramaturgja Lőkös Ildikó.

zeneagyA színház MTI-hez eljuttatott közleménye Radnóti Zsuzsát idézi: a dramaturg azt a kérdést veti fel, hogy mitől lett olyan jelentős ez a trilógia. Szavai szerint azért, mert bátor, szókimondó és traumatikus problémákba nyúl bele. "Így szembesít azzal, hogy mi van az egyre virulensebb szélsőjobbal, a román-magyar viszonnyal, az egyházakkal. A valóságból indul el és a valóságból röppen föl egy költői világba."

Székely Csaba trilógiájának első darabja, a Bányavirág a Színházi Dramaturgok Céhe, majd a Színházi Kritikusok Céhe szerint is az évad legjobb drámája lett, a szerző megkapta érte a Szép Ernő-jutalmat. A feketehumorral átszőtt drámát a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata közös produkcióként tűzte elsőként műsorra Sebestyén Aba rendezésében. Magyarországon Csizmadia Tibor állította először színpadra a darabot a Pinceszínházban, később a Nemzeti Színház is bemutatta a művet.

A második darabot, a Bányavakságot is bemutatták már Marosvásárhelyen és Csizmadia Tibor rendezésében is a Szkénében. A trilógia harmadik darabja, a Bányavíz az Örkény István Színház drámapályázatát nyerte meg. A három drámát a Magvető Kiadó is megjelentette egy kötetben Bányavidék címmel.

forrás:MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com