A kulturális és szellemi éhezés hosszú, sötét középkornak nevezett időszakát követően Európának égető szüksége volt az újjászületésre. Egyre nagyobb vágy támadt a természet tanulmányozására, annak utánzására, valamint a világ felfedezésére, így 1400-1600 között Európa a képzőművészet, a festészet, a
A fa az egyik első olyan anyag, amelyet az emberek menedékek és más struktúrák építésére használtak. A fa egy sokoldalú, fenntartható anyag, amely a technológiai fejlődéssel együtt továbbra is az építőipar főszereplője, és amelyet különböző módokon és pillanatokban használnak fel egy-egy projekt sor
A Grimshaw a Nautes Architects, a WSP, a Vogt és a Turner & Townsend cégekkel együttműködve kapta az első helyezést a budapesti Nyugati pályaudvar megújítására kiírt pályázaton. A 12 nemzetközi tervezőiroda által összeállított szűkített listáról kiválasztott győztes projekt főterve egy “átjárhat
Az ‘upcycling’ filozófia átalakítja a hulladék fogalmát és visszailleszti azt a hasznos életciklusba. Az építészetben egyre inkább elterjedt fogalom, melyet a fenntarthatóság jegyében, és a folyamatosan növekedő populáció igényeinek kielégítése miatt számos globális építészeti cég alkalmaz. Példák e
Nemrég hozták nyilvánosságra a Global Finance rangsorát, mely a világ 20 legjobb városát állítja sorrendbe, ahol 2022-ben a legjobb élni. 8 különböző paraméter szerint értékelték az egyes városokat, amelyek kiszámítják és összehasonlítják a városokban élők életminőségét, mint például a gazdaság, a
Új lehetőségek elavult terek számára. Az adaptív újrafelhasználás egyre nagyobb szerepet kap az építészetben, különösen a zsúfolt nagyvárosokban. Az OOIIO Architecture például egy volt rövidárú üzlethelyiséget alakított hangulatos, kompakt lakássá Madridban. A színes otthon 55 négyzetméteren koncent
A ‘Park(ing) Day’ minden szeptember harmadik péntekén kerül megrendezésre. A 2005-ben San Franciscóból indult globális esemény arra hívja fel a kreatív embereket, hogy a parkolóhelyeket ideiglenes közparkká alakítsák át. A Jackson Hole Park(ing) Day esemény volt a 'Facetime' struktúrák els
Steve Messam művész munkáit lehetetlen figyelmen kívül hagyni. Aki tavaly járt az észak-angliai Studley Royal Park makulátlanul parkosított területén, megdöbbentő látványra tehetett szert: a 'kegyesség templomaként' ismert elegáns klasszicista oszlopcsarnokból rikító sárga tüskék ‘robbanta
Gondolkodtál már azon, milyen lenne, ha beléphetnél a kedvenc képregényed oldalaiba? A 2D kávézók sorra nyitják meg kapuit világszerte, pontosan ezt az élményt szimulálva. Az először Dél-Koreában, a 2017-ben megnyitott Café Yeonnam-dong 239-20 kávézóval indult útnak az őrület, amelyek optikai illúzi
Juha Tanhua, finn fotós az univerzum csodáit örökíti meg- de a várakozások ellenére nem az égre, hanem a földre fordítja objektívjét. A 17 éven át készülő fotókollekciójában a 62 éves Juha Tanhua ugyanis közönséges benzintócsákban fedez fel csillogó üstökösöket, tejutakat és galaxisokat, amelyek nag
Friss, zöld, világos és vidám. A tavaszi dekoráció képes optimizmussal és vidámsággal feltölteni otthonunkat. A lakberendezési kiskereskedők független tervezőinek idei kollekciói 2022 legfrissebb trendjeiből, valamint a tartós, hagyományos anyagokból és stílusokból merítenek inspirációt, sok-sok ter
Álmodtál már arról, hogy Disneylandben élj? A válasz kétségkívül igen, és most valóra válhat ez az álmod! Mint a “legboldogabb hely a világon” a Disney vállalat most a következő ötlettel állt elő: egy Disney által üzemeltetett lakóközösség.