Élő tv-sportközvetítések

A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban:
Frappáns válasz a lakóknak, akik kitiltanák a hangos gyerekeket a játszótérről

Frappáns válasz a lakóknak, akik kitiltanák a hangos gyerekeket a játszótérről

A napokban nagy vihart kavart az a felhívás, amelyet egy rózsakerti lakótelep játszóterére tettek ki.
Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

Berlinben túlszaporodtak a rákok, ezért a lakosságot kérik, hogy egyék meg azokat

A folyami rákok túlszaporodtak a német főváros édesvizeiben, ezért engedélyezték a fogyasztásukat.
Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

Migráns gyerekeket német értékekre akarják tanítani az iskolákban

A bevándorlók gyerekeinél a tervezet szerint azt akarják elérni, hogy tiszteljék a német értékeket.

Czibere: százmillió forint mozgáskorlátozottaknak az Autóplusz 2018 programban

A tavalyi összeg kétszerese, százmillió forint áll rendelkezésre idén a súlyosan mozgáskorlátozottaknak gépkocsibeszerzésre az Autóplusz 2018 pályázat keretében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn sajtótá

Tejfogyasztást népszerűsítő kampány indult

Elindult a minőségi hazai tejtermékek népszerűsítését célzó tavaszi marketingkampány a Földművelésügyi Minisztérium (FM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács együttműködésében, amely idén is a tej és a tejtermékek jótékony hatásával ismerteti meg a gyerekeke

Putyin: Oroszországnak áttörésre van szükség az élet minden területén

Oroszországnak áttörésre van szüksége az élet minden területén - hangsúlyozta elnöki beiktatási beszédében Vlagyimir Putyin a moszkvai Kremlben.

Letette az elnöki hivatali esküt Vlagyimir Putyin

Letette az elnöki hivatali esküt Vlagyimir Putyin hétfőn Moszkvában, a Nagy Kreml-palota András-termében.

Eduline.hu: barátságkutatás, József Attila és Szabó Lőrinc művei a középszintű feladatok között

A barátságkutatásról szóló szövegértési feladatsor, míg a műelemző feladatok között József Attila és Szabó Lőrinc versei, illetve Balázs Béla meséje szerepelt az idei középszintű magyar írásbeli érettségin az eduline.hu oktatási szakportál információi szerint.

OH: országszerte zajlanak a magyar írásbeli vizsgák

Országszerte zajlanak a magyar nyelv és irodalom érettségi vizsgák. Az írásbeliken mintegy 74 ezren adnak számot tudásukról emelt és középszinten. Azok a diákok, akik önhibájukon kívül, például a hétfő reggeli balesetek miatt nem értek oda az írásbelire, pótló vizsgát tehetnek.

MNB: Budapesten ülésezik az Értékpapír-piaci Felügyeletek Nemzetközi Szervezete

Budapesten tartja éves ülését hétfőtől péntekig az Értékpapír-piaci Felügyeletek Nemzetközi Szervezete (IOSCO), miután a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2016-ban sikeresen pályázott a rendezés jogáért.

Áder János felkérte Orbán Viktort az új kormány megalakítására

Áder János köztársasági elnök hétfőn a Sándor-palotában felkérte az új kormány megalakítására Orbán Viktor kormányfőt, az országgyűlési választáson győztes Fidesz-KDNP pártszövetség miniszterelnök-jelöltjét, aki a felkérést elfogadta.