Eduline.hu: barátságkutatás, József Attila és Szabó Lőrinc művei a középszintű feladatok között

A középszintű magyar érettségi első részében egy szövegértési feladatsort és egy rövid szövegalkotási feladatot kellett megoldani a rendelkezésre álló 90 perc alatt.

Az értelmezendő szöveg 700-1000 szóból áll, egy ismeretterjesztő szöveg, publicisztikai mű vagy ezek részlete. A diákoknak ehhez kapcsolódó kérdéseket kell megoldaniuk. A két és fél oldalas szöveg idén a "barátságkutatásról" - a barátság születéséről és fogalmáról - szól, a könyvismertetőben több szociológiai fogalom is szerepel. Az érvelési feladatban a diákoknak olyan "újabb igényekhez, szokásokhoz, nemzetközi trendekhez" kapcsolódó ünnepekről kellett értekezniük, mint a Valentin-nap vagy a halloween, 120-200 szavas szöveget kellett alkotniuk.



Akik nem ezt a feladatot választották, azoknak a hivatalos levél formai követelményeivel kellett tisztában lenniük. A "gyakorlati szöveg alkotása" egészen aktuális kérdésekkel foglalkozik: a diákoknak a helyi önkormányzati képviselőnek kell levelet írniuk; meg kellett nevezniük olyan leromlott állapotú épületeket és hiányzó intézményeket, amelyet fejleszteni vagy építeni kellene - írta a szakportál.

A második feladatsor két műelemzési feladatot tartalmaz, a diákok a tavaly megváltoztatott szabályok alapján azt dönthetik el, hogy egy megadott művet elemeznek, vagy az összehasonlító műelemzést választják. Erre 150 percük van.

A műértelmező szövegalkotási feladatot választó érettségizőknek egy Balázs Béla-mesét kell elemezniük. Az összehasonlító műelemzést választó vizsgázóknak egy József Attila- és egy Szabó Lőrinc-verset kell elolvasniuk, majd összevetniük. Az írásbelik emelt- és középszinten is 240 percesek.

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com