Változik a vonatmenetrend a munkanap-áthelyezés miatt

A munkanap-áthelyezés miatt változik a vonatok menetrendje március 10-én, valamint március 14. és 17. között - tájékoztatta a MÁV szerdán az MTI-t.

Emmi: érkeznek a megemelt fizetések az egészségügyi szakdolgozóknak

Az egészségügyi szakdolgozók a napokban kapják meg először, egy összegben, a januárra előre hozott béremeléssel megemelt februári kereseteket; a béremelés 70 ezer szakdolgozót érint - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága szerdán az MTI-vel.

MNB: februárban csökkentek az MNB devizatartalékai

Februárban 857,9 millió euróval csökkentek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nemzetközi tartalékai és a januári 46 millió eurós növekedéssel együtt 811,9 millió euróval alacsonyabbak voltak a múlt hónap végén, mint a múlt év végén - derül ki a jegybank szerdán megjelent legfrissebb előzetes adataiból.

Az idei vese világnapon a női egészség kerül a központba

Egyes vesebetegségek elsősorban a nőket érintik, a krónikus vesebetegségben például világszerte körülbelül 195 millió nő szenved. A március 8-án tartott vese világnap idei témája ezért a vese mellett a női egészségre fókuszál.

Hamis gyógyszerszállítmányt találtak a pénzügyőrök Röszkén

Negyedmillió darabos hamis gyógyszerszállítmányt találtak a pénzügyőrök egy szerb férfi autójában elrejtve a röszkei határátkelőhelyen - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-t.

Czibere: több száz emberéletet menthetett meg a vörös kód riasztás

Több száz hajléktalan és magányos idős ember életét menthette meg tíz nap alatt az extrém hideg időjárás idejére bevezetett vörös kód riasztás - jelentette ki a szociális ügyekért felelős államtitkár szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

A Konzum részvényei átkerültek a BÉT prémium kategóriájába

A Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. részvényeivel szerdától a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában kereskednek - az erről szóló határozat a BÉT honlapján jelent meg.

Több mint százan jelentkeztek az AranyCORE zenebajnokságra

Több mint száz pályamű érkezett a közmédia AranyCORE zenebajnokságára - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

KSH: 6,9 százalékkal nőtt az ipari termelés januárban

Az ipari termelés volumene 6,9 százalékkal meghaladta januárban az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 6,7 százalékkal nőtt - jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

BUX: 37 982,26 pont, -0,07 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,21 pontos csökkenéssel, 37 982,26 ponton nyitott szerdán.

Eltérő szakértői várakozások a tőzsdén

Eltérően látják a szerdai kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.

A Bolha a fülbe című vígjáték bemutatója Győrben

Győr, 2018. március 7.