Eltérő szakértői várakozások a tőzsdén

Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. vezetőelemző-helyettese MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy a vezető részvények tovább emelkedhetnek, piacmozgató magyar hír reggel nem érkezett.

Kitért arra, hogy a piaczárás után közli a Wiener Börse a szokásos negyedéves index-átsúlyozási döntéseit a közép-kelet európai CECE indexszel kapcsolatosan. A változások március 14-én piaczárás után kerülnek be az indexbe. Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint viszont az európai kereskedést és a magyart is az amerikai importvámok tervezett bejelentése miatti vita határozza meg, a hangulat negatív. Donald Trump amerikai elnök legfőbb gazdasági tanácsadója, Gary Cohn kedden bejelentette lemondását.



Hozzátette: ezért inkább csökkenés jöhet a budapesti tőzsdén is, a vezető részvények közül a Mol és az OTP alulteljesítő lehet a kereskedés első felében. A nap végére oldalazás lehet az amerikai bizonytalanság miatt - mondta. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 888,81 pontos, 2,39 százalékos emelkedéssel, 38 008,47 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 15 milliárd forint volt. A Mol 106 forinttal, 3,83 százalékkal 2876 forintra erősödött, 3,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,36 százalékkal 11 220 forintra nőtt, forgalmuk 6,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,67 százalékkal 448 forintra emelkedett, forgalma 435,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 270 forinttal, 4,82 százalékkal 5875 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 2,7 milliárd forintot ért el

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com