Szerző: Vya
itt:
világgazdaság
Jelentősen gyengült, napközben négyhavi mélyponton is állt a Brent olajfajta ára hétfőn, mert egyre több jel utal arra, hogy mind több gonddal küzd a világ legnagyobb energiafelhasználója, a kínai gaz...
Éheztek Napóleon 1812-es oroszországi hadjárata során a visszavonuló hadsereg katonái - erről tanúskodik azoknak a csontvázaknak a stabilizotópos vizsgálata, amelyek egy Vilnius peremkerületében feltá...
A kormány szándéka, hogy segítsen a gépjármű-devizahiteleseknek, valamint a fogyasztási hiteleseknek, és ennek során az önkéntesség, illetve az ösztönzés kiemelt fontosságú lesz - mondta Tállai András...
Egy harmadik mesterséges vízi út megásása veszi kezdetét egy nappal az új Szuezi-csatorna augusztus 6-i megnyitója után - adta hírül hétfőn az egyiptomi sajtó.
A 9,5 kilométer hosszúra tervezett me...
Történelmi léptékű gyűjteménygyarapítást hajtott végre a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az elmúlt másfél évben az Értéktár Programmal, az így megvásárolt műtárgyak közgyűjteményekbe kerülnek, a nagyközönsé...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljáró versenytanácsa engedélyezte, hogy a Flextronics International Europe B.V. közvetlen egyedüli irányítást szerezzen a Micoh B.V. cégcsoportban - az erről szóló ha...
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek
Megkezdődött az ötödik katonasuli tábor Szolnokon. Mádi Lajos táborvezető hétfő délután az M1 aktuális csatornán elmondta: a Honvédelmi Minisztérium felkérésére rendezett ötnapos tábor nem titkolt cél...
Szerző: Vya
itt:
Színes hírek, Állatvilág, 18+
A korábban véltnél sokkal kevesebb, mindössze száz bengáli tigris maradt mára a bangladesi Sundarbans mangroveerdőben - derült ki a veszélyeztetett nagymacskák számának legfrissebb felméréséből.
A ...
Meglepően fiatal a Pluto felszíne, amelyen viszonylag ritkák a nagy kráterek - értékelte Kereszturi Ákos, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa a New Horizons űrszonda első fe...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 11,75 pontos nyitás után tovább csökkent hétfőn kora délutánig.
A BUX 14.30 órakor 22 175,22 ponton állt, ami a legutóbbi, pénteki záró értékéhez kép...
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek
A haris nyerte el a 2016-os év madara címet hétfőn zárult internetes szavazás eredményeként - tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az MTI-t.
A közlemény szerint a jún...
Szerző: Vya
itt:
Színes hírek, Vallás
Detroitban egy sátánista szervezet felavatta a legalább 2 méter magas Baphomet-bronzbálványt!
A szervezők tartottak a tiltakozásoktól, ezért a helyszínt, csak akkor közölték, amikor már a bálványt fe...
