Mindössze száz bengáli tigris maradt a bangladesi Sundarbans erdőben

A korábban véltnél sokkal kevesebb, mindössze száz bengáli tigris maradt mára a bangladesi Sundarbans mangroveerdőben - derült ki a veszélyeztetett nagymacskák számának legfrissebb felméréséből.

A világ legnagyobb mangroveerdő-övezetében végzett legutóbbi, 2004-es tigrisszámláláskor még mintegy 440-re becsülték az ott élő példányok számát. (Az India és Banglades területén fekvő mintegy tízezer négyzetkilométeres Sundarbans egyike a tigrisek utolsó megmaradt természetes élőhelyeinek.)

0000

A szakértők azóta elismerték, hogy a lábnyomokra épülő korábbi felmérés eredményei megbízhatatlanok és a fákra szerelt rejtett kamerák felvételeinek elemzése alapján kikalkulált új szám a valós adat - olvasható a The Guardian című brit lap internetes oldalán.

A bangladesi kormány vadvédelmi illetékese, Tapan Kumar Dey szerint az áprilissal véget ért egy év során készített felvételek alapján 83 és 130 közé, vagyis átlagosan 106-ra becsülik a Sundarbans bangladesi részén élő tigrisek számát. A Sundarbans indiai területén korábban mintegy 74 példányt számoltak össze.

A Bengáli tigrisek Indiában élnek a legnagyobb számban (2226 példány), és Bangladesben, Nepálban, Bhutánban, Kínában, valamint Mianmarban is élnek kisebb populációik.

0000000

A szakértők szerint a bangladesi kormánynak sokkal több erőfeszítést kellene tennie az állatok megóvásáért. Mint emlékeztettek, a tigrisek száma az orvvadászat és az erdő szélén zajló gyors ütemű beruházások miatt zsugorodik.

A Természetvédelmi Világalap (WWF) szerint a vadon élő tigriseket világszerte a kihalás veszélye fenyegeti. Számuk az 1900-ban mért 100 ezerről mára nagyjából 3200-ra csökkent.
(http://www.theguardian.com/environment/2015/jul/27/only-100-tigers-left-in-bangladeshs-famed-sundarbans-forest)

MTI

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com