Csalássorozat ügyében indított nyomozást az ügyészség

Az OLAF-nak (Európai Csalás Elleni Hivatal) egy magyar cégeket érintő csalássorozatról szóló jelentése alapján indított nyomozást a Fővárosi Főügyészség - erősítette meg az ügyészség csütörtökön az MTI-nek.

A 100 legnagyobb cég több mint fele amerikai tulajdonú

A száz legnagyobb vállalat több mint fele, 54 százaléka továbbra is amerikai tulajdonban van, az összesített piaci tőkeérték 61 százalékát képviselik, a második helyen Kína vállalatai vannak - derül ki a PwC Global Top 100 felméréséből.

Szijjártó Péter Berlinben

Berlin, 2018. július 2.

Az ÁSZ a második félévben több ellenőrzést is folyatat állami szervezeteknél és újakat is kezd

Az Állami Számvevőszék a második félévben folytatja az ellenőrzést a Magyar Államkincstárnál (MÁK), a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, a Magyar Nemzeti Banknál és megkezdi a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság működésének és gazdálkodásának értékelését - derül ki az ÁSZ ellenőrzési tervéből, amelyet

Csökkentek az autóeladások Nagy-Britanniában júniusban

Két hónap növekedés után júniusban csökkent a forgalomba állított új gépkocsik száma Nagy-Britanniában.

Kormánypártok: Győri Péter veszélyt jelent Józsefváros biztonságára

A kormánypártok szerint Győri Péter polgármesterjelölt "hajléktalantanyát" kíván csinálni Józsefvárosból, ezzel pedig veszélyt jelent a kerület biztonságára és fejlődésére.

Horst Seehofer: menekültpolitikai fordulat kezdődik Németországban

Menekültpolitikai fordulat kezdődik Németországban a tranzitközpontok kiépítésével - hangsúlyozta Horst Seehofer német belügyminiszter csütörtökön a szövetségi parlamentben (Bundestag).

Hétfőtől teljes vonalon járnak a Fehérvári úti villamosok

Hétfőtől újra teljes vonalon járnak a Fehérvári úti villamosok a fővárosban, a hétvégén az előkészítő munkálatok miatt egy szakaszon pótlóbusz közlekedik, és közúti forgalmi változások is várhatók - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.

Péter Bence zongoraművész is fellép a Ljubljana Fesztiválon

Péter Bence világhírű zongoraművész és zeneszerző ad koncertet csütörtökön Szlovénia legrangosabb komolyzenei fesztiválján, a 66. Ljubljana Fesztiválon.

Lezárták az Erzsébet hidat

Lezárták az Erzsébet hidat a Dunában talált robbanótest kiemelése miatt csütörtök délelőtt - jelentette az MTI munkatársa a helyszínről.

Vádat emeltek egy mobilszolgáltató céget megkárosító jogász ellen

Mintegy 15 millió forintos kárt okozott egy mobilszolgáltató cégnek egy jogász 2015-2016 között az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellene - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség az MTI-t csütörtökön.

AM: népszerűek a vidékfejlesztési pályázatok

Népszerűek a vidékfejlesztési pályázatok, az idén további kiírások várhatók - mondta Kis Miklós Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.