GfK: 16 éves csúcson a fogyasztói hangulat Németországban

A várakozásokra rácáfolva, 16 éves csúcsra emelkedett Németországban a GfK piackutató intézet júniusra vonatkozó fogyasztói hangulatindexe, amely 10,4 pontra, 2001 októbere óta a legmagasabb szintre emelkedett a májusi 10,2 pontról.

Két településen lesz időközi választás vasárnap

Két településen tartanak vasárnap időközi önkormányzati választást: Pécsbagotán polgármestert és képviselő-testületet, Bodméron csak polgármestert választanak.

Enyhe csökkenésre számítanak az elemzők a tőzsdén

Enyhe csökkenésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.

Hévízi fogorvost károsított meg egy külföldi pár

Csalás miatt vádat emeltek Keszthelyen egy német férfi és egy svájci nő ellen, akik csaknem két és fél millió forint kárt okoztak egy hévízi fogorvosnak azzal, hogy nem fizették ki a fogászati kezelésüket - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.

Alig változott a forint árfolyama

Alig változott, vegyesen alakult a forint árfolyama szerdára a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szakértő: a konzervatívok profitálhatnak is a kampányban a merényletből

A brit konzervatívok a parlamenti választás kampányában profitálhatnak is a manchesteri merényletből, illetve a merénylet miatt megerősödő bevándorlásellenességből - mondta a Századvég Alapítvány elemzője az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

TOTÓ-eredmények

A TOTÓ 21. heti, első fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei:

Több BKK-járat közlekedése változott a keddi esőzés miatt

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) több járata nem jár, illetve rövidebb szakaszon közlekedik csak szerdán a kedden lezúdult nagy eső miatt.

Indexcsökkenés várható Európában

Valószínűleg csekély indexcsökkenéssel követik szerdán az európai értékpapírpiacok Kína szuverén besorolásának leminősítését

Élő tv-sportközvetítések

A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban:
Terrortámadás: koncert után robbantottak a Manchester Arénában – megrázó képek

Terrortámadás: koncert után robbantottak a Manchester Arénában – megrázó képek

A merénylő, a popsztár Ariana Grande koncertje végén robbantott, a halálos áldozatok között sok a gyerek.
Migránshorda dobálta meg a magyar diákok kisbuszát Calaisnál – fotók

Migránshorda dobálta meg a magyar diákok kisbuszát Calaisnál – fotók

A diákoknak elmondásuk szerint halálfélelmük volt, mikor látták közeledni a 8-10 sötét bőrű alakot.