Enyhe csökkenésre számítanak az elemzők a tőzsdén

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: Kína szuverén besorolásának leminősítése miatt negatív hangulat körvonalazódik nyitás előtt a pénzpiacokon, emiatt kisebb profit realizálást vár a BÉT-en.

Hozzátette: a befektetők a délután érkező amerikai lakásértékesítési adatokra figyelnek majd, valamint este 8 órakor teszik közzé az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) jegyzőkönyvét, utóbbi azonban csak csütörtökön lesz hatással az európai részvénypiacokra. Az elemző szerint a vezető részvények közül a Magyar Telekom az utóbbi napokban jól teljesített és elképzelhető, hogy ez a tendencia folytatódik, a többi blue chipnél azonban enyhe csökkenést vár.



Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője kommentárjában kifejtette: bizonytalan mozgásokra számít a szerdai kereskedésben a magyar tőzsdén. Felidézte, hogy kedden negatív korrekció indult, miután hétfőn újabb történelmi csúcsot ért el a BUX-index. A nagy papíroknál elsősorban az OTP, és a Mol árfolyamában számít némi visszarendeződésre - közölte. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 144,81 pontos, 0,42 százalékos csökkenéssel, 34 730,94 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,5 milliárd forint volt. A Mol 260 forinttal, 1,16 százalékkal, 22 090 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 58 forinttal, 0,65 százalékkal, 8860 forintra esett, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,43 százalékkal, 467 forintra gyengült, forgalma 674,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 58 forinttal, 0,82 százalékkal, 7118 forintra erősödött, a részvények forgalma 3,2 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com