A nemzetközi tapasztalatokat felhasználva olyan pályázatokra van szükség, amivel egyrészt lehetőségeket teremtenek a helyi szereplőknek, másrészt a kormányzati célkitűzések megvalósítása mellett az Európai Unió által meghatározott elvárások is teljesíthetők - mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfe
Minden bizonnyal lesz jogvitája Magyarországnak az Európai Unióval a határőrizeti területen lefolytatott eljárások szigorításáról szóló, kedden elfogadott törvénymódosításról, de állnak - mondta Kósa Lajos, a Fidesz-frakció vezetője a keddi Frakcióinfó nevű sajtótájékoztatón.
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) megemeli a Nemzeti borkiválóság program idei forrását; míg a korábbi években a program végrehajtásara átlagosan mintegy 40 millió forint állt rendelkezésre, addig 2017-ben ez az összeg 50-60 millió forint lesz - közölte a földművelésügyi miniszter kedden Budapeste
A magyar kormány kiemelt figyelmet fordít a diaszpórában élő magyarságra - hangsúlyozta Potápi Árpád János.
Szerző: Vya
itt:
Külföld, Franciaország, 18+
Síelőket sodort el kedd délelőtt egy lavina egy sípályán a francia Alpokban - közölte a helyi csendőrség.
A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli, hogy a kormány fejezze be a "Budapest-ellenes háborúját", és adja vissza a fővárostól elvett pénzeket.
Szerző: Vya
itt:
Külföld, Orosz hírek
Az orosz külügyminisztérium közlése szerint patthelyzetet eredményez a Koreai-félszigeten, hogy amerikai rakétavédelmi rendszert telepítenek Dél-Koreába - jelentette kedden az orosz Interfax hírügynökség.
A végrehajtási törvény kedden elfogadott módosítása javíthatja a törlesztőrészletét fizetni nem tudó adósok helyzetét azzal, hogy akkor is megszűnik a bank követelése, ha a tartozás összegénél alacsonyabb áron árverezik el az ingatlant - fejtette ki Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági
Az uniós tagállamok nem kötelesek humanitárius vízumot kiadni az EU-n kívüli országok azon állampolgárainak, akik azért szeretnének a területükre belépni, hogy ott menekültstátust kérjenek, a nemzeti jog alapján azonban ezt szabadon megtehetik - mondta ki keddi ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Az emberek számára fontosabb lett volna, ha a szenteste napját tölthetik munka nélkül - közölte az LMP országgyűlési képviselője azt követően, hogy az Országgyűlés megszavazta a nagypéntek szabaddá tételét hétfőn.
A magyar ipart a járműipar vezérli, Európában a január-februári időszakban 10 százalékkal nőtt a járműértékesítés, és megszűnt az amerikai elnökválasztás és a Brexit okozta bizonytalanság is, ezért optimistán ítélhető meg az idei év ipari teljesítménye - mondta Lepsényi István, az NGM gazdaságfejles
Szerző: Vya
itt:
Életmód, Egészségügy, Egészség
Budapest, 2017. március 7.
