Megalázónak tartja az afroamerikai nő, hogy fehér felmenői is voltak

Megalázónak tartja az afroamerikai nő, hogy fehér felmenői is voltak

Egy afroamerikai nő szinte sokkot kapott, mikor utánanézett származásának.

Megújulnak az aggteleki karszt barlangjai

Áprilisban megkezdik a világörökséghez tartozó aggteleki karszt barlangjainak felújítását, a munkálatokhoz az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága több mint 306 millió forint támogatást nyert az Európai regionális fejlesztési alap és a magyar kormány pályázatán - közölte a park igazgatósága az MTI-ve

Az orosz legfelsőbb bíróság elrendelte egy gyermekpornográfia terjesztéséért elítélt óvónő ügyének felülvizsgálatát

Az orosz legfelsőbb bíróság elrendelte Jevgenyija Csudnovec óvónő ügyének felülvizsgálatát, akit öt havi szabadságvesztésre ítéltek, amiért figyelemfelhívás céljából a közösségi médiában újraposztolt egy megalázott meztelen gyerekről készült videót.

Jogerősen elítélték egy debreceni férfi kirablóit

Jogerősen nyolc, illetve tíz év fegyházbüntetéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt a két férfit, akik még 2005-ben kiraboltak és az áldozat halálát okozva bántalmaztak egy debreceni kereskedőt.

Megalakultak az új olasz baloldali párt parlamenti frakciója

Külön frakciót hozott létre a római parlament felső- és alsóházában kedden a közelmúltban alakult Demokraták és Progresszívek Mozgalma (MDP) új baloldali formáció, amelyhez a kormánykoalíciót vezető Demokrata Pártból (PD) kilépett, Matteo Renzit ellenző politikusok csatlakoztak.
Migránsnak és rendőrnek öltöztek a gyerekek egy erdélyi farsangon - videó

Migránsnak és rendőrnek öltöztek a gyerekek egy erdélyi farsangon - videó

Döbbenetes videó készült egy erdélyi iskolai farsangról, amely szomorú is egyben.

Marine Le Pen felszámolná az uniós agrárpolitikát

Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front elnöke és államfőjelöltje felszámolná az Európai Unió közös mezőgazdasági politikáját és a francia büdzséből nyújtana közvetlen támogatást a francia gazdáknak, ha megválasztják májusban köztársasági elnöknek.
Felháborító dolgot művelt a Volán sofőr vezetés közben

Felháborító dolgot művelt a Volán sofőr vezetés közben

Egy utas fotózta le, hogyan veszélyeztette az emberek életét a buszvezető.
Tűzoltók fogadták be az elhagyott, csontsovány pitbullt

Tűzoltók fogadták be az elhagyott, csontsovány pitbullt

Az éhezéstől csontsovánnyá vált kutya életét segítőkész tűzoltók mentették meg.

Idén is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja

Idén is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja hetvennégy szakmai szervezet összefogásával - közölte a program kommunikációs ügynöksége kedden az MTI-vel.

Elemzők: megfelelt a várakozásoknak az alapkamat tartása (2. rész)

Nem okozott meglepetést az elemzők körében, hogy a jegybank monetáris tanácsa változatlanul 0,90 százalékon hagyta az alapkamatot keddi ülésén.

Elfogadták Szekszárd idei költségvetését

Elfogadta kedden a szekszárdi közgyűlés a város idei költségvetését, amelynek 8,46 milliárd forintos főösszegéből több mint kétmilliárd forintot terveznek beruházásokra, felújításokra.