Oroszországban terjeszkedik az Egis

Az Egis felvásárlással erősíti pozícióját Oroszországban, ahol a bőr gyógyulását segítő, valamint a női egészséget támogató termékportfóliókat vásárolt a horvát Jadran-Galenski Laboratorij (JGL) gyógyszergyártól - jelentette be hétfői közleményében a magyar gyógyszergyár.

Megszűnt a szmogriadó Miskolcon

Megszüntették a szmogriadót Miskolcon hétfő délelőtt, miután a levegő szennyezettségének mértéke a küszöbérték alatt maradt az elmúlt 24 órában - közölte a város polgármesteri hivatalának szóvivője az MTI-vel.

Tavaly 5,6 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom Csehországban

Csehországban 2016-ban éves szinten 5,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) hétfőn Prágában.

LMP: a munkaadók ma megfélemlíthetik dolgozóikat

Törvényjavaslatot nyújt be az LMP a munkavállalói véleménynyilvánítás szabadsága érdekében, szerintük ugyanis a munkaadók jelenleg megfélemlíthetik az álláspontjuknak hangot adó dolgozóikat.

Több mint hétszázötven feltételezett dzsihadistát vettek őrizetbe Törökországban

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet 763 feltételezett terroristáját vették őrizetbe Törökországban a hatóságok a vasárnap végrehajtott rajtaütésekben - közölte hétfőn a török országos rendőr-főkapitányság.

Magyar ezüst és bronzérem az U21-es asztalitenisz Eb-n

Majoros Bence a horvát Tomislav Pucar oldalán ezüstérmet szerzett a Szocsiban rendezett U21-es asztalitenisz Európa-bajnokságon, míg az Ecseki Nándor, Szudi Ádám duó bronzérmes lett férfi párosban.

Évet értékelnek az LMP vezetői

Évértékelést tart az LMP szombaton Budapesten, az ellenzéki párt parlamenti frakciója pedig szerdától tanácskozik a tavaszi ülésszak előkészítéseként.

A Richter euróban 3 százalékos árbevétel-növekedésre számít az idén

A Richter Gedeon gyógyszergyár euróban 3 százalékos árbevétel-növekedésre számít az idén a tavalyi 6,1 százalékot követően - mondta Bogsch Erik, a társaság vezérigazgatója a 2016-os eredményeket értékelő sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

Fa Nándor kedden késő este célba érhet

Fa Nándor kitűnő tempóban halad, nyolcadik helyét senki sem veszélyezteti, s akár már kedden beérhet a célba a Vendée Globe szóló földkerülő vitorlásversenyen.

Megszűnt a szmogriadó Salgótarjánban

Javult a levegő minősége, ezért hétfőn megszüntették a szmogriadót Salgótarjánban - közölte az MTI-vel a városháza.

Kedden lesz a biztonságos internet napja

Kedden lesz a biztonságos internet napja, amelynek célja, hogy világszerte koncentráltan hívja fel a figyelmet az internet veszélyeire - mondta a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Dobrovitz József bejutott a döntőbe

Dobrovitz József bejutott a fogathajtó fedeles világkupa-sorozat február végi döntőjébe, melyet Göteborgban rendeznek.