Fa Nándor kedden késő este célba érhet

A viadal honlapja szerint a magyar hajós 730 tengeri mérföldre van a Les Sables d'Olonne-i céltól, nagy tempóban hajózik egy nagyon aktív, alacsony nyomású front segítségével, mely nem csupán hétfőn, de még kedden is segíti majd.

A versenyigazgatóság számításai alapján a 35-40 csomós nyugat-délnyugati szélben vitorlázó Fa Nándor kedden este, vagy éjszaka érkezhet meg. A 63 éves magyar sportember a vízen lévők közül vezet, a közvetlenül mögötte haladó francia Éric Bellionnal szemben közel 1000 tengeri mérföld az előnye.



A mostani versenyen a mezőnyt eredetileg 29 hajó alkotta, 11 azonban már feladta a viadalt, heten pedig már beértek. A győzelmet a francia Armel Le Cléach rekordidővel, 74 nap 3 óra 35 perc 46 másodperccel szerezte meg.
Fa Nándor a harmadik Vendée Globe-ján versenyez, a feladat egyedül egy 60 lábas (18 méteres) hajóval, kikötés és külső segítség nélkül körbehajózni a Földet. Az 1992/93-as menet során a legjobb nem franciaként ötödik helyen ért célba 128 nap után.

MTI

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com