Az idei béremelések a munkavállalók jelentős részét érintik, ugyanis 1 millió 250 ezer munkavállalóra van hatással, hogy január elsején nagymértékben emelkedett a minimálbér, illetve a szakmunkás garantált bérminimum - mondta Simon Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek
Már hat településen - köztük a fővárosban - veszélyes, tizenkét helyen egészségtelen a levegő magas szálló por (PM10) koncentráció miatt.
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés az év első napján a főbb európai értékpapírpiacokon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 32 003,05 ponton nyitott hétfőn.
Alacsony forgalomra és kis emelkedésre számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn, az év első kereskedési napján a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője.
Galló Béla politológus szerint nem lenne gyümölcsöző az MSZP és a Jobbik összefogása.
Indexcsökkenésre lehet számítani az év első kereskedési napján az európai tőzsdék nyitásakor.
A tavalyi esztendő feltehetően az egyik legnyugtalanabb éve volt Dél-Korea modernkori történelmének: 2016-ra a szomszédos kommunista Észak-Korea nukleáris robbantásai és rakétakísérletei nyomták rá a bélyegüket, az elmúlt év utolsó hónapjaiban pedig még az államfő hatalmát megrengető korrupciós b
Két földalatti atomrobbantás és 22 rakétakísérlet Észak-Korea 2016-os mérlege a fegyverkezés terén.
Szerző: Vya
itt:
Külföld, Lengyelország, 18+
Zavargások törtek ki az északkelet-lengyelországi Elkben vasárnap, miután szilveszter éjjel egy kebab bárban meggyilkoltak egy helyi lakost; a rendőrség őrizetbe vette az étterem négy alkamazottját - vélhetően algériai, marokkói és tunéziai állampolgárokat -, valamint a bárt megrongáló tüntetőket.
Szerző: Vya
itt:
Külföld, Törökország, 18+
Isztambulban legalább 39-en meghaltak és 69-en megsebesültek egy neves szórakozóhely ellen szilveszter éjszaka végrehajtott terrortámadásban - közölte vasárnap Süleyman Soylu török belügyminiszter.
Szerző: Vya
itt:
Külföld, Törökország, 18+
Sajnos Törökországban ártatlan emberek haltak meg egy télapó jelmezbe öltözött által.
